Székely Nép, 2008 (43-44. évfolyam, 55-56. szám)
2008-03-01 / 55. szám
Beszelgetes Bihari Szabolcs, elnök úrral jártuk körbe egy beszélgetés keretében, milyen magyarnak lenni ma Svédországban, miként őrzik nyelvüket, identitásukat, hogyan működnek szervezeteik, mi az oka a haza nem telepedésnek. Milyen a Sédországi magyarok hely-zete, s milyen perspektívák vannak? Mennyire összetartok, milyen lehe-tőségeik vannak a megmaradásra? Svédországi Magyarok Országos Sövetsége (SMOSZ) Nyugat európa egyik legnagyobb szervezete. 34 egyesületünk van 18 körzetben, 5,600 fizető taggal, néha viccelődve mondom anyaországi vendégeinknek, hogy van olyan parlamenti pártjuk, melynek nincs ekkora tagsága, mint nekünk. A másod- és harmad generációval együtt körülbelől 33 - 34,000 magyar él Svédországban. Pontosabb kimutatásunk nincs, mivel a svéd törvények szerint a hozott állampolgárság a mérvadó a statisztikában, nem pedig a nemzeti hovatartozás. Nagyságunk a svédektől ellesett szervezési módszernek köszönhető, sikerült az elmúlt évtizedekben jól átgondolni az országos szövetséget, mely összefogja az egyesüeteket az egész országban. Egyetlen működő egyesületünk van, mely nem tagja az országos szövetségnek, ott helyi, személyi ellentétek okozták azt, hogy kiléptek a kötelékünkből. Az 56-osok rakták le mind az egyházi, mind a világi szervezeteknek az alapját. Arra építkezünk, illetve azt próbáljuk fenntartani. Elsősorban az 56-osok, illetve a 80-as években Erdélyből kivándoroltak tartják fenn ezeket az egyesületket, de más területekről érkezők is csatlakoztak. Nemzeti elkötelezettségük működteti ezt a szervezetet. A 90-es évek elején nálunk is felmerült, hogy a nyugati ma-gyarság betöltötte szerepét, s hátradőlve feladhatjuk eddigi szervezeteinket, de nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy a nyugati magyarság többnyire helyben maradt, nem telepedett haza. Ez nekünk, erdélyieknek fájó pontunk. Mivel magyarázható? Ennek elsősorban szociális okai vannak, az idők folyamán itt sokkal mélyebb gyökereket eresztettek, mint ahogy azt bárki is gondolta volna. Újra át kellett értékelnünk, hogy mi a felaBihari Szabolccsal, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége elnökével. Jegyezte Gazda Zoltán, Polgári Élet. datunk, hogy fogalmazzuk meg azokat a célokat, melyek egyrészt irányt szabnak a munkánknak. Szervezeteink révén a Svédországban élő magyarok nemzeti gyökereinek a megtartását kell elősegítenünk, illetve az itt született másod- és harmad generációnál kialakítanunk. Ugyanakkor az is feladatunk, hogy a távolból építőén működjünk a Kárpát-medence magyarsága és a választott hazánk között. Ebben a szellemben próbálunk tevénykedni. Az elmúlt évek nyitott komunikációja nagyon kemény konkurencia lett az itteni szervezeteknek. Gondoljunk csak a televízióra, internetre, olcsó és gyors hazautazási lehetőségekre, igy már nem olyan kuriózum egy magyar klubest. Ennek ellenére az egész országban évente 1,200-1,300 program zajlik a SMOSZ keretén belül, iletve tagegyesületeinkrendezésében. Szervezeteink 75%-a hagyományos egyesületi életet él, de néhány kimondottan egyedi céllal alakult. Vannak cserkészek, meg egyországos _ ifjúsági szervezetünk, de van egy Északi Archivum nevű egyesületünk, mely egy ember fantasztkus munkája révén órási, értékes magyar vonatkozású anyagot gyűjtött össze, s vannak segélyszervezeteink, árvákat segítő társaságaink, s olyan is, mely évente megjelentet egy könyvet, eleinte csak erdélyi Íróktól de most már Kárpá-medence szerzőitől. Az Ághegyi Egyesület az északon élő tollforgatóknak adja ki antológiáját, de működtetünk egy önképzőkört is, mely a mi kis szellemi műhelyünk, igy összességében alakul ki mind az a munka, melyet fontosnak tartunk, s elvégzünk. Ez még talán nem elég a magyarként való megmaradáshoz. A 90-es évektől kezdődően külön hangsúlyt fektetünk a gyerekeink anyanyelvű oktatására, a SMOSZ költségének jelentős részét erre fordítja. Ma 14 körzetben vannak hétvégi iskoláink, gyerekfoglalkozásaink. Ezt nagyon komoly eredménynek tartjuk lehetőségeinkhez mérten. Ami még Nyugaton egyedülálló: évente egy nagy anyanyelvű tábort szervezünk a gyerekeink számára, most már a 11-ik táborra készülvén ott tartunk, hogy nem tudunk minden gyereket fogadni. Gondoltak-e arra, hogy olyan kisebb tlepüléseken, mint például Ljungby, ahol számottevő, több mint 500 magyar él, kérjék, hogy hivatalosan is tanítsák a magyar nyelvet? A svédországi törvények szerint, ha 5 gyermek kéri az anyanyelvű oktatást, akkor azt az állam köteles biztosítani, vagyis a kérvényezők számára heti rendszerességgel anyanyelvű oktatást kell tartani állami költségvetésből. Ez többé-kevésbé meg is valósult. Amikor a szövetség elkezdte az anyanyelvi oktatási programját, akkor egy gyermek után is köteles volt az állam az órákat biztosítani. Azóta szigorítottak. A hétvégi iskolákkal nem akarunk konkurálni, s amig lehet, s az állam ellátja ezt a feladatot, addig ez nekünk nagyon jó. Mi a hétvégi isklákkal csak hiánypótlást végzünk. Vannak erre szakképzett pedagógusok is? Általában a pedagógusok zöme szakképzett, de sok esetben nem magyar oktatására képesített tanárok vannak. De ezeknek a személyeknek is meg van a pedagógiai ismeretük, s a Kárpátmedencéből kerültek ide, s magyar anyanyelvűként bőven tudják azt a szintet teljesíteni, mely egy általános iskolás gyermek számára szükséges. Gyakori-e a vegyes házasság, vagy inkább a magyar a magyart keresi meg? Az 56-osoknál az esetek többségénél vegyes házasság tapasztalható. Az oka egyszerű s biológiai okból eredezhető: a menekültek 80%-a férfi volt. Később az elcsatolt területekről érkezők inkább egymás között kötöttek frigyet. Ők már otthonról tudják, hogy a vegyes házasságban az asszimiláció hatványozottan felgyorsul. Erdélyben elindult egy érzékelhető gazdasági fejlődés. A demokratizálási folyamatok is meghozzák közelebbről gyümölcsüket. Van-e esély arra, hogy' a kivádoroltak hazatelepedjenek? A Kárpát-medencei rendszerváltozáskor sokan abban bíztak, hogy eljön a szabad világ, hazamennek. Áz idő mást bizonyított. Nem igazán látom 5. oldal
