Székely Nép, 2005 (39-40. évfolyam, 50-55. szám)
2005-10-01 / 50. szám
még érkezett erősítés, és végül hetennyolcan elkezdték püfölni őket. Más gyermekek szintén a téren bicikliztek, s fél hét tájékán a kultúrpalota előtt beléjük kötött öt román fiú, akikkel egy lány is volt. Megkérdezték, hogyan beszélnek itt, Romániában? Válaszoltak: magyaréi. Erre kaptak egy nyaklevest. Ismét megkérdezték: hogyan beszéltek? A válasz megismétlődött: magyaréi. Erre ismét jött egy sapka, majd bele is rúgtak az adatközlőkbe. Akkor a kerékpárosok elmenekültek, s az ütlegelők egy darabon üldözték őket.. Más szülő jelezte, hogy hétfőn este hét körül fia a Mihai Viteazul téren át ment hazafelé, s közel 40 román fiatal, egyesek botokkal felfegyverkezve, keresték az egyik megvert biciklistát, hogy “tépjék ki a fülét.” A fiúba is belekötöttek, s csak úgy menekült meg, hogy románnak vallotta magát. Egy tizedik osztályos fiút hétfőn délben a sapsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium udvarán, szintén tizedik osztályos mikós diáklányt lakása előtt, az utcán vertek meg csapatba verődött román fiatalok. Az iskola vezetősége elitéli a gyermekbántalmazást, s ha beigazolódik, hogy az eset nemzetiségi indítású, egyben törvénysértőnek is tartja.” Úgy írja az újság, hogy “azonosították a magyarverőket”, és a rendőrfőnök meg a főispán szigorú vizsgálatot igér. De a lelkek békéjét és nyugalmát rendőrileg nem lehet előírni. A Háromszék gyorstollú és bátor itéletű munkatársa, Sylvester Lajos azonnal vezércikkben bélyegezte meg az ebben a városban soha nem tapasztalt terrort. “Nos, derült égből villámcsapásként ért ez a sepsiszentgyörgyi magyarverősdi, ennek bandajellege, primitiv agresszivitása, becstelensége és aljassága. Amennyiben az illetékes hatóságok, a szülők és a közvélemény nem fogja le a fültépő, pofozkodó, randalírozó vandálok kezét, a folytatást mindenki elképzelheti.” Az ember ámul, bámul és nem tudja, hogy mit tegyen: sírjon vagy üvöltsön? Hát itt tartunk? Magyar gyermekeket vernek Sepsiszentgyörgyön! Csak azért, mert egymás között magyarul beszélnek? És a bukaresti román újságok, a demokrácia bajnokai, amelyek a legvalószinütlenebb vádat is felkapják, ha magyarokról szól és világvége hangulatban híják ki ellenünk az egész huszonegyedik századot, most hallgatnak, mélyen hallgatnak, nincs idejük idefigyelni “holmi gyermekcsinekre”. Ceausescu diktatúrája durva és kegyetlen volt az egész lakossághoz és még inkább a magyarsághoz, de még akkor sem történhetett volna meg ez: magyar gyermekeket vernek Sepsiszentgyörgyön, mert anyanyelvükön mernek beszélni a nyílt utcán! Vőlt-e még erre példa egyáltalán Erdélyben? Visszapergetem az évtizedeket, és megállók 1946-nál. Igen, akkor tombolt a román nacionalista terror, de akkor sem a Székelyföldön, hanem Kolozsvárott. Annak “örömére”, hogy a nagyhatalmi döntés ismét a románoknak juttatta a várost, Észak- Erdélyt. Beszámoló a kolozsvári Világosság cimű napilap, 1946. junius 2.-i számából: “Szerdán délelőtt a rendfenntartó hatóságok késő érkezését kihasználva, Maniu diákhiveinek kisebb csoportja, minden ok nélkül megtámadott és súlyosan összevert két, Szabadság-téren áthaladó munkást, majd a Mihály király utcán áthaladva, a Mócok utca elején, a Mikó utcában, a Pata utcában és a Petőfi utcában vertek össze több járókelőt. Csütörtökön kisebb fasoszta-huligán csoport a Sétatéren munkásokat és magyarul beszélő járókelőket vett üldözőbe. Délután 5 órától este 8-ig valósággal rettegésben tartották az egész Sétatér környékét. Több mint húsz ártatlan embert vertek össze a legbarbárabb módon. Többeket, miután elverték őket, bedobták a Szamosba, vagy a park közepén lévő tóba. A támadók elől elmenekült egyik fiatal fiút egészen a Rákóczi útig üldözték, ahol miután elérték, leteperték a földre, bántalmazták, úgy, hogy a szerencsétlen súlyos sérüléseket szenvedett. A támadások során az egyik Árpád úti pékmühelyben dolgozó Tóth Károly 18 éves segédet olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. Este a Szentgyörgyi István színház előtt Keresztes József kolozsvári lakost és feleségét támadták meg és bántalmazták. A Kolozsváron lezajlott terrorcselekményekkel egy időben a vármegye különböző falvaiban is tovább folytatódtak a fasiszta kilengések. Szamosfalván csütörtökön este 11 óra körül 20-30 főből álló, felbujtatott csoport rátört Görög István gazdálkodó udvarára, majd miután a kerítéseket, kapukat és az ablakokat összetörték, berontottak a házba, és az ott tartózkodókat kezdték ütlegelni. Görög István 57 éves gazdálkodót életveszélyes sérülésekkel beszállították a kolozsvári Református Korházba. A támadók közül Biji Valean és Biji Gavrila odavaló lakosokat ismerték fel. Néhány felelőtlen terrorista ugyanabban a faluban beverte a református iskola és hat magyar gazdálkodó házának az ablakát. Súlyosan bántalmazták Incze János és Rogendorfer Mihály odavaló lakosokat is.” A kolozsvári magyar verések idején Petru Groza, a “magyarság nagy barátja”, a “demokrácia bajnoka” volt a miniszterelnök. Románia a béketárgyalásokra készült, a tét Erdély hovátartozása volt, és a bukaresti kormány mindent megtett azért, hogy az ország békés, boldog, a nemzetiségi jogokat minden vonatkozásban teljesítő államként álljon a világ előtt. A magyarverésekről hirt adó Világosság - akilengéseknél sokkal részletesebben és hosszabban - arról irt, hogy soha ilyen békesség nem volt mgyarok és románok között. Kovács György, aki a későbbiekben a legszolgalelkübb erdélyi magyar Írónak bizonyult a diktatúra kiszolgálásában, 1947-ben egyenesen Pesten adott ki könyvet, Békülő Erdély címmel. És a magyar fővaros sasjtója újólag hálát rebegett “Groza Péter” magyarbarát politikájáért. Sylvester Lajos vezércikkében természetes módon jutott el az Európai Unióhoz. Az erdélyi magyarság azt remélte, hogy a Romániában mostanság tapasztalható “uniós láz” lassan “kisimítja azokat a ráncokat, amelyet a folyamatosan kultivált magyar ellenesség, a nacionalista kivagyiság, az utcaneves, zászlós, föld és vagyon visszajuttatásos ügyek árkoltak az arcokra.” Ez a csalódás, a nagyon nagy csalódás hangja. Nemcsak a Sylvester Lajosé. A magyar nemzet, amely a diktatúrák bukása után csak ígéreteket kapott, mig északi és déli szomszédságában szabadon érvényesülhetett az önrendelkezés elméje, egész leikével bízott abban, hogy a trianoni traumát az Európai Unió végre fel fogja oldani, eltűnnek a merev országhatárok és a szellemi nemzet egyesülhet. Nem volt felelősséget viselő politikus, bármilyen politikai színárnyalatot képviselt is, aki ne őszinte meggyőződéssel nyugtatta volna a nemzet lelkiismeretét. Magyarország és Szlovákia egyszerre lépett be az unióba. A “kotta” szerint beköszöntött országaink között az örök béke. Az egyik felvidéki városban pedig, Rozsnyón szlovák fiatalok leköpdösték Kossuth Lajos szobrát. Amit azért eddig soha nem tettek. Európában először Erdélyben hirdették meg a türelem nemes eszményét, Tordán, 1568-ban. Ennek utána 437 évvel Sepsiszentgyörgyön megverik a magyar gyermekeket, ha anyanyelvükön merészeknek megszólalni. 2. oldal
