Székely Nép, 2000 (33. évfolyam, 46. szám)
2000-10-01 / 46. szám
AUTONÓMIA ÉS AZ UJ VILÁGREND Dr. Balogh Sándor Az autonómia a nemzeti önrendelkezés egyik formája. Grotius, a nemzetközi jog atyja, alapozza meg az önrendelkezést mikor előírja, hogy egy nemzetrészt nem lehet elidegeníteni, azaz elcsatolni, annak jóváhagyása nélkül (itt meg kell jegyezni, hogy annak ellenére, hogy a magyar kormány Trianonban kért népszavazást az elcsatolásra Ítélt területeken, ezt csak Sopronban engedélyezték, és Sopron Magyarország mellett szavazott). Grotius szerint törvényes elcsatoláshoz két népszavazás kell, egyrészt az egész ország kell, hogy jóváhagyja az elszakadást illetve másik országhoz való csatolást, másrészt az érintett terület is kell, hogy jóváhagyja. Azonban megfelelő súlyos veszély esetén Grotius szerint az érintett terület szavazata elegendő, az elnyomó többség szavazata nem szükséges. Ez a békés nemzeti önrendelkezés klasszikus megfogalmazása. A szakemberek mind egyetértenek, hogy mindenkinek alapvető emberi joga emberhez méltó életet élni, és senkinek nincs joga ezt mások részére megakadályozni. Demokráciákban, ahol mind az állam, mint a lakosság elfogadják a pluralista, azaz a békés együttélés elveit, nincs kisebbségi probléma. Ha egy intoleráns népesség nem fogadja el a velük lakó vallási, nyelvi vagy kulturális kisebbséget, a megkülönböztetés különböző fokai és formái alakulnak ki a segregációtól a kisebbség üldözéséig, sőt, kipusztitásáig (ethnocide) amit pl. a szerbek végztek a háború után a Vajdaságban, vagy Kosovoban. Egyre több multi-laterális egyezmény született az utolsó 25 évben, kezdve a Helsinki Záró Okmánnyal a különböző Európai közösség által készített kisebbségvédelmi protokolig, azonban mindegyik közös gyengesége, hogy nincs hatásos szankció egyik mögött sem, ugyanis az ENSz a hatvanas években hozott egy határozatot amely kizárja a határok megváltoztatását. így pl. Miloseviczet nem lehet fenyegetni, hogy elveszik tőle a Vajdaságot, ha nem ismeri el a kisebbségi jogokat. Jelenleg a nemzetközi jog a kisebbség helyzetét az illető ország belügyének tekinti, azonban egyre jobban erősödik a beavatkozás jogosultságát támogató álláspont, főleg olyan helyzetekben, amikor a belső probléma a környező államokat is érinti, vagy a környék békéjét veszélyezteti. Nemzetközi jogászok szerint eljött az ideje, hogy ne területet védjünk hanem emberi jogokat. Ha egy állam makacsul megtagadja a kisebbségi jogok tiszteletbentartását, nem szabad, hogy "ezek a diktátorok a határaik mögött védelmet találjanak!", irja egy szakértő, így elvben arra egyszerűsödik le a helyzet, hogy "területért jogokat" illetve "jogokért területet." Ha meg akarod tartani a határokat, tiszteld a jogokat, jogokért megtarthatod a területet. Ha nem tiszteled a jogokat, elvesztheted a területet. Sajnos, azonban ez jelenleg csak elvben van igy. Hogy a nemzetközi egyezmények ebben a szellemben hatékonyak lehessenek, el kell törölni az ENSz határváltoztatási tilalmát. Erre is egyre erősödik a szakemberek támogatása. A probléma az, hogy nagyon sok államnak van kisebbségi problémája, Kanadától Oroszországig és Kínáig, hogy csak a nagyobbakat említsem, igy nehéz az ENSz határozatot megváltoztatni. Persze ha az ENSz megengedné a határok megváltozását, ez nem jelentene azonnali tömeges határváltozásokat. Ez csupán egy "végső megoldás" lenne, ha semmi más nem oldja meg a helyzetet. Ezzel fenyegetőzve ki lehetne kényszeríteni egy közbülső megoldást, mint pl. az autonómia. Több szakember itt egy fontos megkülönböztetést tesz: szétválasztják a belső és külső autonómiát, azaz elszakadással járó és a határokon belüli autonómiát. A következőkben a belső autonómiáról beszélünk. Egyébként ebből nyilvánvaló, hogy az elnyomó többség érve az autonómia ellen, hogy t.i. autonómia az első lépés az elszakadáshoz, téves. A belső autonómia megadása pont az utolsó lépés a "külső autonómia," azaz az elszakadás megelőzésére. Gyakorlatban több féle belső autonómia létezik. Ahol összefüggő területen él a kisebbség, ott területi autonómia, azaz belügyekben teljes önrendelkezés ajánlatos. Ez a szövetségi rendszerhez hasonló, ahol a központi kormány, mint pl. az USA- ban a szövetségi kormány Washingtonban, felelős a külpolitikáért és a diplomáciai rendszerért, honvédelemért, a pénz kiadásért illetve nyomtatásáért, bevándorlás szabályozásáért, de a többi kormányzási feladat az államok dolga. Ahol a lakosság nagyjából fele-fele arányban oszlik meg, ott "shared" azaz felosztott autonómia felel meg a helyzetnek. Itt a hatósági közegek és hivatalok, mint pl. a rendőrség, bíróság, iskolai személyzet, stb., arányosan vannak megosztva és bizonyos személyi jogokat az alkotmány biztosit. Ahol a kisebbség egyes falukban concentrált ott helyi önkormányzat, az egyéni jogok alkotmányos védelmével oldja meg a problémát. Azok a kisebbségi egyének akik elszórtan élnek a többség közt pedig egyéni vagy személyi autonómiát élvezhetnek, ami azt jelenti, hogy pl. a Regátban élő magyar erdélyi magyar iskolába küldheti gyermekeit, nevét magyarul írhatja, magyar újságokat járathat, rokonait Magyarországon látogathatja, stb., minden hátrányos megkülönböztetés veszélye nélkül. Egyes országokban a különböző fajta autonómiákat kombinálni kell a szükségek és lehetőségek szerint, hogy a kisebbség minden tagja teljes mértékben élvezhesse emberi jogait. Bár a kormányok többsége a fent említett okok miatt autonómia-ellenes; a szakértők túlnyomó többsége támogatja a belső autonómiát, és a külső autonómiát mint végső megoldást. Fontos lépés volt egy nemzetközileg ismert magyar filozófus, László Ervin javaslata, aki szerint a jövő békéjét nem "világkormánnyal" kell megoldani, hanem a kisebbségek jogainak autonómiával való védelmével. László, aki alapitó tagja és elnöke volt a Római Klubnak és újabban a Budapest Klubnak, kimutatta, hogy az utóbbi néhány évtizedben a béke megbontása országokon belül, kisebbségek üldözésével kezdődött. így szerinte a világbékét az Uj Világrendben nem a Kissinger által szorgalmazott világkormányra hanem egy kormányzó elvre, a kisebbségek autonómiájának megadására kell építeni. Innen vettem könyvem címében a "New World Order" fogalmát. Professor Lea Brilmayer, aki a Yale egyetem jogi karán tanít nemzetközi jogot az állítja, hogy a kisebbségek jogait védendő, még a területről sem szabad önként lemondani. Brilmayer szerint ha egy fiatal megkérdezi, miért hangoztatjuk az elszakított területeket és az ott élő honfitársainkat, ezt kelt válaszolni: "azok a te néped, a te őseid voltak, akik ellen ezt az igazságtalanságot elkövették. Te egy vagy közülük, te is osztozol az igazságtalanságban, és küzdened kell annak helyrehozásáért." (lásd "Secession and Selfdetermination: a Territorialinterpretation," YALE YOURNAL OF INTERNATIONAL LAW, 1991 vol. 16, 192 oldal, idézve jelen szerző "Idöszerü-e Trianonról Beszélni" cikkéből, TRIANON KALENDÁRIUM 1999, 67 .oldal). 5
