Székely Nép, 2000 (33. évfolyam, 46. szám)

2000-10-01 / 46. szám

római katolikus és a jelentősebb számú görög katolikus románok kebeléből választott bukaresti érsek fennhatósága alá kerültek, igy a közel egy millió magyar katolikus is nehezen tudja érvényesíteni a hitéletben is fontos anyanyelvi és nemzetiségi érdekeket. Valamennyi utódállamban súlyos csapást mért az egyhazak oktatási és karitativ munkájára előbb az I. világháborút követő földreform, még inkább pedig vagyonuknak a II. világháború után végrehajtott, államosításnak nevezett kisajátítása. Az egyházi iskolák, kollégiumok, ingó és ingatlan vagyontárgyak túlnyomó részének a visszaszolgáltatására a kommunista rendszerek összeomlása után sem került sor, ezzel súlyosan megsértve a jogfolytonosság és a magántulajdon szentsége elvét.

A békerendezés elfogultsága és a többség türelmetlensége folytán a magyar kisebbségek és anyaországuk egyetlen megoldásban tudtak csak gondolkodni, a határváltozásban, minimálisan a magyar többségű területek visszacsatolásában, maximálisan az "ezeréves határok" visszaállításában. A magyar gondolkodás nem nagyon tett külömbséget a románok, szlovákok és szerbek által lakott területek leválasztása és a túlnyomó többségben magyarok által lakott határmenti sávok és távolabbi nyelvszigetek elszakitása között. A nem-magyar területek leválásába a magyar társadalom valószínűleg bele tudott volna törődni, de a 3.5 millió magyar elcsatolásába és állandó zaklatásába nem. A "Nem, nem, soha!” magyar jelszavára adott "Egy barázdát sem adunk vissza!" válasz kizárta a megbékélést és "az általános és kölcsönös ellenségeskedés állapota jó lehetőségeket teremtett a béke aláaknázására törekvő nagyhatalmak számára," hogy ismét H. Seton-Watsont idézzem. így történt, hogy a látszólagos haszonélvezők, Magyarország szomszédai számára is igen súlyos következményei lettek a megemészthetetlenül nagy zsákmánynak. Minden túlzás nélkül álitható, hogy a magukat 1920 óta nemzeti államként definiáló, a valóságban azonban soknemzetiségű országokban éppen a kisebbségi kérdés miatt nem tudott kialakulni, illetve működni a demokrácia. Az önrendelkezési elvet megsértve létrejött országok többségi nemzetei ugyanis a kisebbségek számára nem merték biztosítani a demokratikus jogokat az erdélyi magyaroknak, a szlovákoknak és a ruszinoknak megígért autonómiát, s ez ahogy Bibó István klasszikus tanulmányában is 4

megírta - eltorzította ezeknek az országoknak a belső fejlődését, az emberek gondolkodását.

A második világháború során, illetve közvetlenül utána Európa szinte minden népe megismerte a totális háború szörnyűségeit. A tömeggyilkosságok, a kegyetlen polgárháború, a koncentrációs táborok és gázkamrák, a ki- és betelepítés, a nyílt vagy leplezett "etnikai tisztogatás" tízmilliók életét tette tönkre. Mindezek csak növelték a sérelmeket, a félelmeket és a nemzeti türelmetlenséget, s ezeken a betegségeken a kommunizimus nem tudott, valójában nem is akart segíteni, csupán vörös palástba burkolta a nemzeti elnyomást és jó időre a többséget és a kisebbséget egyaránt kiszolgáltatta az államhatalmi terrornak, az irracionális és mérhetetlenül káros gazdasági politikának a nemzetközi életben pedig a Szovjetunió nagyhatalmi érdekeinek. Hitlert és Sztálint tulajdonképpen az I. világháborút követő rossz békék hozták Közép- és Kelet-Európa népeinek a nyakára. Churchill, századunk kataklizmáinak nagy tanúja, irodalmi Nobel-dijjal jutalmazott munkájában találóan állapította meg, hogy a SaintGermain-i és trianoni békeszerződés révén elnyert "függetlenség az egykori Habsburgb irodalmat alkotó népekre és tartományokra egytőlegyig olyan szenvedéseket hozott, amilyent a régi költők és hittudósok csak az elkárhozottak számára tudtak elképzelni”.

Külön tanulmányt, könyvet igényelne annak a bemutatása, mi lett a sorsa 1990. után a nemzetek közötti megbékéléssel és a kisebbségi jogok nemzetközi jogilag kötelező formában történő rögzitésével kapcsolatos reményeknek. A feszültségek forrásai vitathatatlanul nem a politikai és kulturális jogokért kiálló, a jövőjüket garantáló önkormányzati kereteket igénylő magyar és más kisebbségi közösségek, hanem a soknemzetiségű államokban a többségi nemzet hegemóniáját megteremteni akaró, kommunistából (ritkábban antikommunistából) nacionalistává vedlő politikusok. A nemzetközi közösség felelőssége abban rejlik, hogy nem ragaszkodik saját elveihez, az 1975-ös Helsinki Záróokmányban, az 1990-es Párizsi Kartában és az Europa Tanács konvencióiban megfogalmazott kiseb-ségi jogok betartásához, hogy a boszniai borzalmaktól megrettenve az agresszív politikával szemben inkább a békitgetés, mintsem a határozott föllépés politikáját követi.

Pedig a megoldás, a megbékélés elvei, mintái és keretei adottak a Kárpátmedencében a Balkánon, sőt a Kaukázus vidékén is. Európa nyugati felében a decentralizáció, a helyi demokrácia, az önkormányzat, az autonómia ma mindennapi gyakorlat. Ezt fejezi ki a döntéseknek a lehető legalacsonyabb, helyi szintre levitelét meghirdető ’’szubszidiaritás" el - ve. Ennek alapján amennyiben Magyarország szomszédai az Európai Unió tagjai akarnak lenni, akkor a kisebb-ségekkel szemben követett politikában szakítani kell egy nyolc évtizedes rossz hagyománnyal. Amig erre nem kerül sor, addig állandó lesz a feszültség a többségi nemzet és egyfelől a kisebbségben élő nemzeti közösségek, másfelől azok anyaországa között. E feszültségeket felelőtlenül geijesztő politika - nem pedig a törvényes, politikai eszközökkel saját fönnmaradásuk biztosítására törekvő kisebbségek - veszelyeztetik a stabilitást és gátolják a valódi demokrácia kialakulását. Európa országainak érdeke, az I 920-as magyar békeszerződést előkészítő nagyhatalmaknak pedig különleges felelőssége, hogy az 1919/20-as békerendszer legnagyobb kárvallottal, a magyar kisebbségek, végre föllélegezhessenek és szülőföldjükön, őseik földjén ismét otthon érezhessék magukat. Magyarország ezt elsősorban azzal segítheti elő, ha politikailag és gazdaságilag stabil, sikeres és erős, a NATO-ban jó szövetséges, az Európai Unió számára ígéretes és visszautasithatatlan pályázó, szomszédai számára pedig nyíltan beszélő, segítőkész barát.

Jeszenszki Géza a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövete. Hálásan köszönjük, hogy leközlés végett rendelkezésünkre bocsátotta ezt az értékes tanulmányt, ami a jelenlegi magyar kormány álláspontját fejezi ki.