Székely Nép, 2000 (33. évfolyam, 46. szám)
2000-10-01 / 46. szám
tak a győztes nagyhatalmak ilyen igaságtalan határokat? Trianon oka nem a döntéshozók tudatlansága vagy félrevezetettsége volt, hanem az etnikai határok elvének részrehajló, elfogult, politikai számításból eredő eltorzított alkalmazása volt. Nagyban hozzájárult a cseh, román és szerb politika mohósága, de alapjában véve mindezt az tette lehetővé, hogy a francia tisztek által irányított szerb, cseh és román haderő 1919 elejére megszállta, birtokba vette az általuk igényelt területek döntő többségét, miközben a győztesek ígéreteiben és a majdani békekonferencia méltányosságában bizóo magyar kormány nem látta sem értelmét, sem esélyét a fegyveres ellenál lásnak és az antant által átadott jegyzékekben kiüritendőnek megjelölt országrészeket harc nélkül föladta. A világháború okai és a közép-európai hadicélok Eötvös József a XIX. század egyik uralkodó eszméjének nevezte a "nemzetiséget," s valóban a saját nemzet vélt vagy valós érdekeinek minden más ügy elébe helyezése teret nyert egész Európában, hogy szép eredmények után eltorzuljon és végső soron két világháborúnak és szörnyű "etnikai tisztogatásoknak" legyen a fó oka. A XX. Szazad elején Közép- és Kelet-Európa nagy birodalmait (a Habsburgot, az oroszt és az oszmán törököt) a kereteik között élő népek egyre szükebbnek érezték nemzeti eszményeik és céljaik megvalósításához. 1914 előtt azonban az európai hatalmi egyensúly követelménye és mindenek előtt a nagyhatalmak érdeke a status quo megőrzését diktálta, igy a fönnálló határok bármiféle megváltoztatása illuzórikusnak tűnt. Az első világháború mélyebb oka azonban nem az Osztrák- Magyar Monarchia népeinek önállósulási törekvése volt, hanem az a francia, brit és orosz félelem, hogy Németország Europa vezető hatalmává válik, illetve Németország és Ausztria-Magyarország félelme a vele szembenálló hármas "antant" teljes gazdasági és katonai fölényének a kialakulásától. Mindkét szövetségi rendszer e rettegett perspektíva megvalósulásának megelőzése érdekében ment bele 1914- ben a konfliktusba. A boszniai szerb terrorista Princip fegyverét Nagy-Szerbia megteremtésének vagya sütötte eL, de a (történetesen szlávbarát és magyarellenes érzelmű) osztrák magyar trónörökös meggyilkolásából a nagyhatalmi ellentétek és félelmek csináltak világháborút. 2 Ebből Magyarország kimaradni nem tudott, de nem is akart (emlékezzünk csak, milyen lelkesedéssel indultak a magyar bakák is a "kutya Szerbia" megrégu- 1 ázására), még kevésbé állhatott a másik oldlal, az antant mellé. Az Osztrák-Magyar Monarchia fölosztása nem szerepelt az antant hadicéljai között, de a háború első szakaszában a szerb és az orosz szövetségesnek, majd a hadbalépes fejében Olaszországnak és Romániának tett területi Ígéretek (igy az 1916- os titkos, Erdélyt és egész Kelet-Magyarországot koncul kináló bukaresti szerződés) már a földarabolás irányába mutattak. A történelmi lehetőség fölismerése vezérelte a bécsi Reichstag tekintélyes képviselőjét, a cseh Masaryk professzort és néhány horvát politikust, hogy 1914-15-ben Angliába, illetve Franciaországba emigráljon és ott - velük rokonszenvező politikusok, újságírók és rangos közéleti személyiségek közreműködésével - szisztematikus meggyőző kampányt indítsanak a Monarchia fólosztása és helyén nemzeti államok létrehozása érdekében. Nagy teljesítmény volt a birodalmi mentalitású, a "balkanizálódást" lesajnálva emlegető briteket és a létével a föderativ szerkezet sikerét bizonyító Egyesült Államokat meggyőzni. Ez elsősorban nem az érvek erejének volt köszönhető, hanem annak, hogy sikerült a szerb, horvát, cseh és román nemzeti mozgalmak céljait összekapcsolni a francia, brit, olasz érdekekkel, majd Wilson amerikai elnök nagyszabású, egy uj nemzetközi rend létrehozására irányuló látomásával. A háború elhúzódása azonban minden hadviselő országban növelte a békevágyat és - legalábbis átmenetileg - háttérbe szorította a nyíltan hóditó jellegű hadicélokat, ezért az antant-hatalmaknak "jól jött,” hogy az "elnyomott kis népek” önrendelkezési törekvéseinek fölkarolásával morálisan igazolni lehetett az imperialisztikus háborút. Ezt fejezte ki 1917, január 10-i, Wilson békejavaslataira adott válaszjegyzékük, amelyben már a háború egyik céljaként szerepelt "az olaszok, a szlávok, a románok és a csehszlovákok felszabadítása az idegen uralom alól." Károly trónralépése nyomán, 1917 második felében azonban komoly formában fölmerült a Monarchiával kötendő különbéke gondolata, s ez esetben az antant kész volt elejteni az emigránsoknak tett ígéreteket. A császár-király és Ausztria- Magyarország legtekintélyesebb politikusai viszont nem akarták vagy nem merték vállalni a szakítást német szövetségesükkel, ezért a különbéke helyett a kölcsönös engedményeken alapuló általános békét szorgalmazták. 1918 tavaszán azután Lenin Oroszországa kivált a háborúból és a németek mindent egy lapra, egy győzelmes nyugati offenzivára tettek föl. Ennek kezdeti sikerei fölértékelték a Monarchia fölbomlasztására törekvő erők jelentőségét. Áprilisban az olasz fronton megkezdődött a lélektani hadviselés történelmének nem előzmények nélküli, de mégis uj korszakot jelentő fejezete. Naponta mintegy 150.000 röplappal kazdték bombázni az osztrák-magyar egységeket. Ezeken bejelentették a cseh és délszláv függetlenség programját és ennek a szövetséges kormányok részéről történő támogatását, az új államok határait feltüntető térképekkel illusztrálva. A szláv és román egységeket dezertálásra szólították föl, s fölkínálták, hogy lépjenek be a szövetségesek által létrehozott cseh és délszláv légiókba. E propaganda ajánlata nemzeti függetlenség, sosem álmodott kedvező határok és szövetségesként való elismerés az antant részéről rendkívül vonzó volt és nagyban hozzájárult nemcsak a Monarchia 1918 júniusi offenzivájának kudarcához, de magához a végső összeomláshoz is. A nyár folyamán a szövetségesek hadviselő félként ismerték el Csehszlovákiát, októberben pedig az Osztrák-Magyar Monarchia fegyverszüneti kérelmére adott válaszban ragaszkodtak a cseh-szlovák és délszláv függetlenség elismeréséhez. Az utolsó közös külügyminiszter, ifj. Andrássy Gyula 1918. október 27-i jegyzékében ezt elfogadta, másnap Prágában, október 29-én pedig Zágrábban kiáltották ki a függetlenséget, illetve az elszakadást. Az új magvar határok kialakulása Magyarország határairól a november 3-án Paduában aláirt fegyverszünet még nem rendelkezett, s a délen előrenyomuló, Franchet d'Esperey francia tábornok által vezetett antant-haderő is csak Magyarország déli sávjait szállta meg az őszirózsás forradalom vezetői által Belgrádban aláirt katonai konvenció alapján. Benes csehszlovák külügyminiszter azonban novembertől hivatalosan részt vett a szövetségesek párizsi politikai tanácskozásain és elérte, hogy az antant felhatalmazza a cseh haderőt az általa igényelt területek megszállására. A Károlyi Mihály által vezetett magyar kormány a nagyjából a mai határ szerint igényelt
