Székely Nép, 1975 (9. évfolyam, 8-9. szám)
1975-12-01 / 9. szám
SZÉKELY NÉP 3. oldal LŐTE LAJOS: SOHA NE SZŰNJÜNK MEG ERDÉLYÉRT DOLGOZNI — Elhangzott az Erdélyi Bizottság 1975. november 1-i közgyűlésén — Az elmúlt két év az erdélyi magyarság helyzetének lényeges rosszabbodását hozta. Mintha csak válasznak szánta volna a román kormány az újabb megszorításokat, a magyar iskolák elmagyarítlanítását, a magyar múlt elleni hadjáratot, 1973. év végi emlékiratunkra, melyben a világ összes erdélyi szervezeteivel együttesen a magyar nyelv második hivatalos, államnyelvként! elismerését indítványoztuk Erdély egész területén. Sajnálatosan az erdélyi emigráció is változáson ment keresztül ugyan ezen idő alatt. Ez azért sajnálatos, mert nem úgy látszik, hogy az egység jelszavával, türelmetlenül végrehajtott szervezés javára szolgált volna az erdélyi magyarságért folyó emigrációs munkának. Mégis az erdélyi szervezetek önként elhatározott együttműködési készségével, a Washingtonban székelő központi magyar szerv kezdeményezése körül kialakult munkaközösség lényegében semlegesítette az új szervezés széthúzó hatását és a lehetőségekhez képest legjobb összmüködésben dolgozott. Ez az idei és az elmúlt 10 év alatt másodszor lefolyt ún. kongresszusi akció az amerikai magyarság hatóképességének próbaköve volt. Hogy a résztvevők nem számoltak felmérhető sikerrel, az reálitásukat bizonyítja. De hogy valóban nem tudták elérni a kitűzött célt, az erdélyi magyarság helyzetének a javulását a román—amerikai kereskedelmi egyezmény elismerésének feltételéül tenni, az negatívum, amelyről gondolkozni kell és értekezni kellene a jövő tanulságok céljából. Mert lehet, hogy az amerikai magyarság, mint népcsoportnak, befolyása általában csekély; lehet, hogy az erőket jobban kellett volna kihasználni és koncentrálni. De az is lehet, hogy a kitűzött cél volt túl nagy, mivel az ország állítólagos érdekeivel ellentétben állhatott. Amit általában tennünk kell, nemcsak Erdélyért, hanem egy fokozatosan erősödő magyar befolyásért az Egyesült Államokban, hasonlatos egy hatalmas mozaikkép elkészítéséhez, mely ezer és ezer különböző színű, nagyságú és formájú kövecske jó helyen és időben összehangolt beillesztéséből alakul ki. A mozaik munkát nem lehet gyorsan csinálni és egyik napról a másikra elkészíteni, de kitartóan és tervszerűen dolgozni kell rajta. Hasonlóan, évek múltába és következetes, előrehaladásba kerül, amíg nagyobb lesz szavunk az amerikai életben. Annyi bizonyos, hogy erre mindannyiunknak törekedni kellene, különösen az ifjúságnak, mert az idő múlása nekik haladást jelent, míg az idősebb generációnak véget. Minél több vezető emberünk kell legyen az amerikai életben. A tudományok és technológia mesterei mellett, ahol a magyarság mind jobban van képviselve, jogi emberekre, ügyvédekre, politikusokra van szükségünk. Három görög congressman a feje tetejére állította a Képviselőházat. (Igaz, a NATO törvény mellettük állt, de Amerika érdeke talán nem.) A Trianon óta gyakran hallott panasznak, hogy “rólunk döntenek, nélkülünk” az első segélye a mi dolgunk: “legyünk ott, ahol rólunk döntenek”. Vegyünk részt az amerikai életben. Hogy szabad estéinkbe kerülnek? Miért? Fáradság és áldozat nélkül, úgy mond ingyen akarunk “magyar igazságot”? 1975 a konferenciák éve volt. Ezekről is kell beszélni. Az első Torontóban zajlott le, mint világkongresszus. Annak is el kellett jöjjön az ideje, hogy a világ minden tájáról jövő kiküldöttek, kontinentális képviselők megtárgyalják a legfontosabb magyar problémákat. Számos munkabizottság alakult a fontos problémák megtárgyalására, de úgy látszik Trianon nem tekintődött fontos magyar problémának a kivándorolt magyarság első világkongresszusán. A kisebbségek sorsa a szomszéd államokban ugyan tárgyalásra került, programszerűen, de az nem helyettesít olyan irányú vizsgálódásokat, hogy a trianoni és párizsi békékkel kapcsolatban, van-e az emigrációnak felelőssége, lehet-e, kell-e, szükséges-e, hogy az emigráció ezzel a témakörrel foglalkozzon, s ha igen, úgy mit és hogyan. Még egy “nem” döntés is, amivel semmiképpen nem lehet egyetérteni, megérdemli, hogy komoly tárgyalások eredménye legyen. Egészen bizonyos, hogy az angol nyelvű tájékoztatás egy olyan terület, amely még mindig újabb és újabb erőfeszítést tesz szükségessé. Részben betegség miatt is, az Erdélyi Bizottság nem volt képviselve a kongreszszuson. Ilyen gondolatokkal indítványozta az Erdélyi Bizottság, az év első felében, hogy az érintett szakemberek és érdeklődök, illetékes szervezetek bevonásával mielőbb egy trianoni konferenciát kell összehívni, hogy talán az emigráció történetében először, alkalom legyen az említett kérdések és szempontok alapos és szenvedélymentes megvitatására. A gondolat annyira megtetszett az egyik újabb keletű szervezetnek, hogy máris nekiláttak a konferencia megszervezésének. A kezdeményező Erdélyi Bizottságot azonban elmellözték a rendező bizottságból, amit nehéz megérteni. Majd a konferencia szándékolt lefolyásáról készült tervezetben meglepve olvashattuk, hogy egyes közéleti emigrációs vezetők “szerepében” trianoni álláspontjuk és egyéb kifogásolt működésük miatt “döntést” fognak hozni. Természetesen ez a “boszorkányégetés”-szerű és “kivizsgálás” jellegű elképzelés összeegyeztethetetlen az Erdélyi Bizottság eredeti indítványának a szellemével. így az Erdélyi Bizottság nem lehetett jelen. A harmadik konferencia az erdélyi világkonferencia. Ezt ugyancsak az Erdélyi Bizottság indítványozta éspedig kettős céllal. Az egyik az, hogy az erdélyi emigrációnak mielőbb felül kell vizsgálni és el kell dönteni, hogy tevékenységében milyen irányt követ, közvetlen és távoli célok megállapítására van szükség, továbbá a munkamegosztás és koordinálás meghatározására. Nem elegendő az, hogy a szerzeteknek alapszabályokban lefektetett célkitűzései vannak és az sem elegendő, hogy egy-egy szervezet önmagán belül hozza az összes döntéseket. Időnként össze kell tenni a fejeket és a lelkeket. Erre való a konferencia. Épp oly fontos az új erdélyi szervezkedéssel előállott helyzet rendberakása. Ahhoz, hogy az erdélyi emigrációs szervezetek újra legalább olyan szellemi egységben legyenek, mint voltak az új szervezés előtt, és ha lehet, még jobban. Egységben az érdekelt feleknek ismerni kell egymás nézeteit, a különbözőket lehetőleg össze kell egyeztetni még kompromisszum árán is. A dolog természete szerint és a szabad földön bölcsen kialakított rendszernek megfelelően, a feleknek össze kell ülnie személyes és együttes tárgyalásokra. Ezt az évtizedes múltú USA-beli erdélyi szervezetek már két éve, újból és újból javasolták azzal, hogy a konferencia kizárólag az erdélyi kérdéssel foglalkozzék, legalább egy teljes napot tartson és ne legyen összekapcsolva semmilyen más célból összejött csoport (Folytatás a fi. oldalon)
