Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1943
18 Jan. 19-én Szent Margit szenttéavatását ünnepeltük szentáldozással. Febr. 19-én volt a szép magyar kiejtés háziversenye, melyen az alsósok közül Lengyel Géza, a felsősök közül Szüts Jenő lett az első. Márc. 2-án a rend jótevőjéért, Ferenc királyért bemutatott gyászmisén vettünk részt. — Márc. 14-én volt a szép magyar kiejtés intézetközi versenye, melyen Lengyel Géza első lett- — Márc. 15-én szentmisén vettünk részt, majd a leventedíszszakasz a leventék nemzeti ünnepélyén képviselte intézetünket. Az intézet nemzeti ünnepélyét márc. 20-án tartotta, amikor egyben Kossuth Lajos emlékének áldozott halálának 50 éves fordulóján. A tervezett egyéb vallásos és hazafias ünnepélyek már nem voltak megtarthatók a tanév hirtelen bezárása miatt. 4. Szemléltetés. Filmoktatás. Az idő rövidsége nem engedte meg, hogy ezt a jól bevált tanítási eszközt használjuk. A szállítási nehézségek, majd gépünk megjavítása után hozattunk néhány filmet, de azok lepergetésére se volt már alkalmunk. Kirándulás. Csak a tervezetet készítettük el. A jó időre vártunk, hogy természetrajzi kirándulást rendezhessünk. Szemléltető szekrény, Az előző évben rendszeresített szemléltető szekrényben ebben az évben is megfelelően váltogattuk a szertárak tanulságos látnivalóit. Tanulóink buzgón tanulmányozták is a kitett tárgyakat. . 5 Leventeoktatás. Intézetünk leventecsapatának neve: Dugonics András gimnázium leventecsapata, Szeged. A leventeköteles ifjúság két napon vett részt a foglalkozáson: kedden III. a, b, V. és VII., csütörtökön IV. a, b, VI. és VIII. osztályosok. Ősszel és tavasszal a közeli sportpályán, télen pedig a tantermekben, ill. az udvaron végeztük az előírt gyakorlatokat. Nagy örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ifjúvezetők nagyszerűen beváltak a kiképzésben. Példaadó fegyelmet tudtak tartani, de szellemi felkészültségükkel, világnézeti mondanivalójukkal is elismerést érdemelnek. A 130. sz. ifjúvezetőképző csapat idei munkájában az intézet 40 tanulója vett részt részben mint kiképző, részben mint kiképzendő. A nyári táborokban a csapat jónéhány tagja a hadtest leventeparancsnokának elismerését is kivívta példaadó magatartásával és munkájával. Az iskola leventeparancsnoka: dr. Tiborc Lajos, aki a hadtest 130. sz. Ifjú vezetőképző csapatának is parancsnoka. Csapatparancsnok: Pesti Lajos, helyettese: Gyurkovits Árpád. Az intézet leventéinek száma: 381. A 228. sz. hiradócsoport második kiképzési évében 3 rajban 24 hiradóleventével működött. Két hiradóleventénk a makói táborban szakaszparancsnoki, ill. raj parancsnoki fokozatot nyert el. Villámszoba híjján foglalkozásainkat ideiglenesen a fizikai dolgozóban végeztük hétfőn, szerdán és pénteken 4—5-ig. A kiképzés gerincét a morseoktatás képezte. A műszaki kiképzés terén a rendelkezésünkre álló lehetőségekhez alkalmazkodtunk. A hiradócsoport vezetője: Greff Géza. 6. Fegyelmi állapot. A nagy szünet a fegyelem lazulásában is éreztette hatását. Ezt ugyan nem lehet észrevenni nagyobb kilengé-