Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1943

19 sekben, mert olyanok nem fordultak elő, azonban az iskolai életben állandóan résztvevőknek sok apróságon mindjárt feltűnik. Ezért ezen a helyen is különösen felhívjuk a Kedves Szülők figyelmét, hogy az ismét ránkköszöntött nagyobb szünet alatt ne hagyják gyermekeiket tétlenül, mert az egyik főforrása a fegyelmetlenségnek, másrészt pe­dig ragaszkodjanak gyermekeik napirendjében az iskolai fegyelmi szabályok szelleméhez. 7. Egészségi állapot. Február hónapban elég rövid idő alatt lezajlott a téli megbetegedések korszaka, amikor elég nagy volt a hiányzók száma. Egy halottunk volt, az V. osztályos Luszlig József, akinek temetésén tanárai és osztálytársai nagy számban vettek részt. Szabályszerűen megtörtént a kétszeri szernvizsgálat és elkészültek az iskolaorvos vezetésével a fejlődési törzslapok. A tuberkulózisos tüdőmegbetegedéseket ellenőrző szűrővizsgálatra nem kerülhetett sor. 8. Iskolánk és a szülői ház. A nehéz idők még szorosabbá tették a szülői ház és az iskola kapcsolatait, hisz sok esetben a hadbavonult édesapa szigorát az osztályfőnök vagy más tanár szor­gosabb ellenőrzésének kell helyettesítenie. A kényszerszünetben is tartottunk fogadóórákat, hogy a tanulók foglalkoztatásáról módunk legyen eszmecserét folytatni a szülőkkel. A szülői értekezletek és a fogadóórák iránt mindig nagy volt az érdeklődés. Sajnos, a szülők részére tervezett lelkigyakorlatot, amelyet Lénárd Ödön vezetett volna, az intézet teljes lefoglalása miatt el kellett hagynunk. — A szülők társadalma részéről minden nemes törekvésünkben támogatásban részesültünk. 9. A Szegedi Piarista Diákszövetség. Az egyesület a tagok nagy elfoglaltsága miatt nem élhette rendes belső életét. Kimagasló eseménye volt febr. 20-i ünnepélyes összejövetele, melyen Kiss István tanárt ünnepelték tanítványai és barátai. Bár az ünnepelt előző év­ben ünnepelte 40 éves tanári jubileumát, de a nehéz szervezési viszonyok miatt csak most kerülhetett sor a Diákszövetség ünnep­lésére. A szerény, mindig visszavonuló piarista tanárt mind fényes közéleti előkelőségek ünnepelték, mint egykori, de mindig szerető és tisztelő tanítványai. Dr. Tukats Sándor főispán köszöntötte első­nek az ünnepeltet, majd dr. Tihanyi Béla kat. ker. főigazgató, az­után Zimányi Gyula, a piarista rend főnöke. A gimnázium igazga­tója felolvasta a beteg polgármesterhelyettes köszöntő levelét. Végül még iskolás tanítványai közül köszöntötte Szögi Ferenc III. b. o. t. — Tanítványai és tisztelő barátai szeretetük jeléül ajándékot nyúj­tottak át volt tanáruknak : díszes miseruhát, melyet művészi ízléssel a Szatmári Irgalmasnővérek készítettek, művészi kelyhet és ünnepi misekönyvet. (1. a 3. táblát). Az ünnepeit Kiss István c. igazgató meghatottan mondott köszönetet. (A díszes ajándékokat a későbbi napok egyikén bemutatta az intézet növendékeinek is és buzdította őket a papi és a tanári pályára.) Épület, bútorzat, szertárak, könyvtárak. 1. Épület. Az iskola épülete alapos tatarozásra szorul. A fenn­tartó város fokozatosan óhajtja megvalósítani. A tervezet keretében a nagyszünetben az udvar felőli falfelület egy részét újszerű vako-

Next

/
Oldalképek
Tartalom