Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1942
29 tében. Ha ehhez hozzávesszük a piarista iskoláknak a gyakorlati életfeladatokkal számoló és a gyakorlati ismeretek minden ágára kiterjedő szellemét és irányát, nem nehéz megértenünk, hogy ez a rend hazájában és annak határain kívül is rohamosan elterjedt, s.alig félszázad alatt meghódította a művelődésre vágyó világot. Örök dicsősége a katolikus anyaszentegyháznak, hogy az iskolás nevelés új korszakát is ő indította meg Kalazanci Szent József fiainak — bátran elmondhatjuk — világraszóló munkájával. Ha kérdjük, mi az oka annak, hogy a piarista rend ilyen — a történelemben is párját ritkító — kedvező fogadtatásra és népszerűségre tett szert különböző országokban, elsősorban pedig nálunk Magyarországon, bele kell merülnünk a rend történetébe s onnan kiemelni azokat a jellemző tulajdonságokat, amelyek a rend egyes tagjait és intézményeit, nemkülönben népnevelő tevékenységüket jellemzik. Az egyszerűség és igénytelenség az első szembeszökő vonás, amelyet a piaristák történetében mindenütt megtalálunk, amely egyfelől a megtelepülés és munkábaállás valóban szerény feltételeinek megállapításában, másfelől pedig a nép egyszerű és szegényebb rétegeinek következetes felkarolásában állott. Voltak állomásaik, ahol pajtában vagy félszerben kezdték a népnevelő munkát s később sem igényeltek főúri berendezést, hanem mindenütt beérték olyan helyiségekkel és eszközökkel, amik az akkori kor igényeinek megfeleltek. Aki emlékszik még nálunk Szegeden is a régi piarista iskolára, az tapasztalásból tudja, hogy ez a tétel mennyire áll s aki ismeri a mai piarista atyák életét, láthatja, hogy ez az életmód a maga egyébként finom formái mellett sem haladja meg az egyszerű polgári családok életmódját. Ennek a körülménynek súlyos pedagógiai jelentősége abban van, hogy tanítványok és szülők mindenkor egyformán közel érezhették magukat az atyákhoz és sohasem úgy tekintettek rájuk, mint magasan felettük állókra, hanem mindig mint olyanokra, akik az élet egész vonalán vállalják és élik velük a sorsközösséget. Hogy pedig a tétel második fele, vagyis a szegény emberek gyermekeinek felkarolása mennyire áll, bizonyság rá a múltban, hogy csaknem minden tehetős tanítványuk mellé szereztek egy szegénysorsú társat, az úgynevezett „ephebus"-t, akinek anyagi segítségével, de viszont szellemi támogatása ellenében, tanulmányaikat maguk is akadály nélkül elvégezhették. De bizonyság rá a magyar életnek ma is élő számtalan neves és névtelen munkása, akik — hálás tisztelettel és alázattal legyen mondva — mint jómagam is, a piarista atyák szeretetteljes támogatása nélkül nem állanának ott, ahol állnak. Második jellemző tulajdonsága a piarista atyák tevékenységének a józan tárgyilagosság. Sohasem kötötték le magukat egyetlen szellemi irányzat, vagy pedagógiai rendszer mellé sem, de el sem zárkóztak soha a különböző korok szellemáramlásaitól, hanem valamennyiből kivették és programmjukba illesztették azt, amit a tanítás és gyakorlati népnevelés szempontjából jónak és kívánatosnak láttak. Ennek a nemes tárgyilagosságnak köszönhető, hogy a piarista rend sohasem avúlt el, mindig korszerű maradt s mindig a kor színvonalán tudta nevelni a gondjaira bízott ifjúságot. Ez pedig