Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1942

23 sebbre van kötelezve. De bizonyos, hogy már most meg kell szoknod a gondolatot, hogy tudj tehedségedhez mérten áldozni önzetlenül nemzeti, társadalmi, vallási célokért, ha máskép nem, egy-egy adománnyal volt iskolád Segítőegyesületének, cserkészcsapatának, Önképzőkörének stb. Itt nagyon sokat tanulhatunk a protestánsoktól, akik sokkal inkább tettel is, és nemcsak szóval együtt éreznek iskoláikkal, intézményeikkel, mint a katolikus társadalom jórésze. A fejlődés, a jövő szempontjából ennél még sokkal fontosabb társadalmunk szellemi támogatása. Minél többen lesznek, akiket érdekelnek intézményeink, érdekel a piarista munka, akik támogatják, adott esetekben mellé állnak, hivatalos helyeken is ki tudnak állni mellette, egyáltalán, akik átérzik, hogy mindez az övék, s a szerint tudnak cselekedni is, annál biztatóbban fog alakulni a jövendő. Nem a mienk, hanem a magyar katolikus társadalomé, mert hiszen a mi munkánk azt szolgálja, annak a jövőjét építi. S még egy lépéssel tovább menve : a jó munkához nemcsak széles rétegek érdeklődése kell, hanem kellenek áldozatos munkások is, akik a nap terhét és hevét viselik. S mint az Üdvözítő óta mindig, ma is ugyancsak érvényes a szó: messis quidem multa, operarii autem pauci: az aratás sok, de a munkás kevés. Kellenek, nagyon kellenek lelkes, komoly, értékes fiatalemberek, akik maguk is beállnak a munkába, akik nem kényelmet, nyárspolgári életet keresnek, hanem az apostolok és az őskeresztények buzgóságával akarják a szellemet terjeszteni, a gyermekekbe — akik az Úr Jézusnak olyannyira kedvesek voltak — a katolikum és az ősi, komoly magyarság magvait elültetni, palántáit felnevelni. Utódok kellenek, munkatársak kellenek. Ma Magyarországon sajátos erkölcsi apály van. Társadalmunk állítólag keresztény nemzeti szellemű, így nevel az iskola, a levente. És mégis néhány éve fiatalságunkban megnőtt a korlátlan pénz- és élvezetvágy, s a munkaerkölcs elképesztő hiányával nem átall tudományos jellegű pályaválasztási tanácsadó intézeteinkhez komoly formában ilyen kérdést intézni: melyik pálya jár a legkisebb munka mellett a legnagyobb fizetéssel? Az őrségváltással kapcsolatban kifejlődőben van egy olyan új réteg is, melynek az anyakönyvi kivonatai mások, a szelleme ugyanaz. S ez a réteg veszedelmesen terjeszkedik az ifjúságunkban is. Itt is alakulnak csoportok és osztályok, melyekben közszellem lesz a tűzön-vízen, embertestvéren keresztül gázoló egyéni, anyagi érvényesülés, ahol nem értik meg a közösség, a magyar nép s az elnyomottak hívó szavát. S míg a munkanélküli, könnyű megélhetés lehetőségei után kutatnak, vezetők nélkül, árván marad a magyar falu, hiába várják az ifjúságot az orvosi rendelők, katedrák és papnevelők. És ha ennek az anyagias, zsidó szellemnek nem sikerül gátat vetni ifjúságunkban, nem sikerül neki gátat vetned — bármilyen pályára készülsz is — önmagadban, akkor leáldozott a boldogabb, igazabb, magyarabb, emberibb Magyarországnak. Amikor tehát beszélünk múltról, ünnepeljük a letűnt századokat, ezt csak úgy tehetjük, ha van bátorságunk a jövőbe is nézni. S ez a jövőbenézés azt jelenti, hogy ifjúságunk arra hivatottjai előtt megcsendítjük az iskolai kis harangot, nem azért hogy a padokba, hanem a katedrákra hívjuk őket, hogy ahol most tanulnak, ott évek multán