Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1939

49 ben van, abban van, hogy a tanulóifjúságnak éppoly fogékony mint passzív lelkisége ezekben az önképzőköri vállalkozásokban felszabadul az iskola súlyos szellemi disciplinája alól, már-már reagál is arra és azzal, amit tanult, és folyton növekvő szabadsággal, önállósággal keres, kutat, tapogat abban az irányban, amelyben a szellemisége későbben tért nyerhet. Nem mintha a bíboros Schlauch Lőrinc tüneményes egyházi pályafutásainak szellemi alapjai és előfeltételei azokban a novellákban rejtőztek volna, amiket éppen száz esztendővel ezelőtt írt és olvasott fel a mi Önképzőkörünkben ; vagy akár a még sokunk baráti emlékezésében élő, néhai jó Balogh Károly szenátornak, Taschler Endre főjegyzőnek a közgazdasági, a közigazgatási őstehetsége a 69 esztendővel ezelőtt írt verseikből sarjadzott volna. Valami azonban mégis megmozdult ezekben a száz esztendő alatt egymást felváltó, szavalgató, naivul írogató, verselgető fiatal emberekben. Megmozdult bennük a szellemi perszonalitás csodálatos folyamata, megelevenedtek a kezdeményező erők, fölébredtek nagy, nemes érdeklődések, felgyulladtak szent lelkesedések, áldozatos szolgálatkészségek olyan magyar nemzeti ideálok iránt, amik eladdig nemcsak ismeretlenek voltak a más ethnikai tájakról ide került fiatalságnak, hanem talán még megismerten is mindörökre idegenek maradtak volna számukra, ha csak az iskolai oktatás keretében, csak az akkori középiskola élettelen retorikai rendszerében találkoznak velük. Mert ne menjünk el szó nélkül az 1841-ben Önképzőkörünkben szerepelt Vojnics, Szlávics, Hadzsizs, Jankovics, Milutinovics, Szremac és más hasonló hangzású nevek mellett; ne feledkezzünk meg Pozsegovics Antal II éves bölcsész úrról sem (akkor még a VIII.-os gimnazista „Domine" volt), aki ugyancsak száz esztendővel ezelőtt, ezzel a nem éppen szittya-hangzású névvel és származással, ódát ír a Magyar Nyelvhez és egyéb hazafias megnyilatkozások mellett 16 kemény strófában dalol a magyar haza dicsőségéről, és ne feledkezzünk meg azokról a torontáli fiúkról sem, akik 1875-ben, egy teljes éven át csaknem kizárólag a maguk számára foglalták le az Önképzőkör pódiumát. Nem szabad a nevek mellett elmennünk a nélkül, hogy a Bánát, a Bácska, a Délvidék idegen nyelvű és szellemű társadalmának, középosztályának a magyar szellemiség, a magyar lelkiség felé való határozott irányzódását a mi Önképzőkörünkkel összefüggésbe ne hoznánk — ne gondolnánk arra. hogy e vidékek későbbi közigazgatásában a magyar szellem, a magyar érdeket híven, fenntartás nélkül, őszintén és igazán szolgálni kész lelkiségek ezekből a szerény, de mindenkor lelkes, mindenkor lelkesen magyar önképzőköri szereplésekből merítették, a legelső, a legerősebbb, a legmaradandóbb impulzusaikat. Es ezeknek az ösztönzéseknek a legelső, az elhatározó lendítőerőt megadni egyáltalában nem volt könnyű dolog. Egy pillantás akkori közállapotainkra mindenesetre olyan miliőt tár elénk, amely semmiképpen sem kedvezhetett szellemi természetű vállalkozásoknak. Dugonics András 1840-ben már régen halott; művei közül talán egyetlenegy sem jelenhetett meg itt Szegeden, négy jelentős drámája közül egyetlenegy sem került itt igazán komoly színpadra- Nem jj ítayTtiri ;*] ^ Uitrt