Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

19 És amikor a könyvtár poros polcáról most szimbolikusan leemeljük ezt a másfélszáz esztendős könyvet, valami meghatottság járja át belsőnket; úgy látjuk, mintha itt állna mellettünk Dugonics, itt lengenének a magyar előidők hősei a regényből: Árpád és Zoltán, meg környezetük — Hanzár, Zoltán felesége, Gyula hadnagy és leánya Etelka ; Huba vezér, leányával, Világossal; Etele, a karjeli idegen, aztán Kádár főpap, Zalánfi, a legyőzött Zalán fia, Róka, Árpádnak „titkosa", a dajka Etelka mellett, a kürtös Lehel és Tuhutum vezér. Mind-mind felsorakoznak ma itt előttünk és nevökben Dugonics apánk szól hozzánk, késő utódokhoz. Azt mondja : Ha 150 év forgása közepette a betűk nőttön-növekvő áradatában könyv könyvet temetett is el, mi itt vagyunk, jelentkeztünk a mai zűrzavaros élet magyar légkörében, hol sokan azt mondják, »hogy a Körtyu ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Elet és az Ember." Nem 1 Mi hirdetjük, hogy mint Könyv és magyar Mult élünk, „mert a Könyv is Étet, és él mint az ember — így él: emberben könyv s a Könyvben az Ember." (Babits.) Dugonics él, s az Etelka szereplői élnek a könyvben, csak észre kell venni őket. Es meg kell hallani most is a tüzes hazafi önvallomását, mikor nemes nemzeti öntudattal mondja : „Igaz magyar vagyok és hazámat fölötte szeretem." Ezt az igaz magyart fis hazáját nagyon szerető írót látjuk az Etelka lapjain véges-végig, s mikor ezeket a lapokat óvatosan, szerető kezekkel el kezdjük forgatni, érezzük, hogy préselt virágok tapadnak reájok s küldik felénk a múltak illatát. Megkövülten őrzi ez a könyv rostjaiban a múlt idők flóráját a magyar irodalom virágbaborulásának idejéről s most fellebbentjük a fátylat s belépünk ennek a virágos kertnek a területére. A regény meséje : Miután Árpád meghódította az országot, Huba vezérnek a Bahos hegyén várat építtetett, melyet lányáról Világosvárnak nevezett el. Ugyanitt egy épületet is emelt egyik istenük számára, s ennek fölavatására nagyon sokan gyűltek össze Világosváron. Az ünnepségen megjelent a meghódolt Zalán fia is, ki megszerette Huba vezér Gyula nevű hadnagyának leányát, Etelkát. A sorsolásnál Etelka nevét húzták ki s így ő lett az áldozat végrehajtója a felavatáson. Minden jelenlevő egy áldozati fáklyát nyújtott át Etelkának, kinek szeme már előbb megakadt egy idegen férfin. Ez a daliás szép ifjú szintén vitt Etelkának egy meggyújtott fáklyát és mikor azt átnyújtotta a leánynak, rögtön megszerették egymást. Ezt a jelenetet Kádár főpap is észrevette, mert sem Etelka, sem az idegenből érkezett Etele nem tudták érzelmeiket eltitkolni. Etelka ezekkel a szavakkal fejezte be az áldozást: Örűllyetek, és örvendezzetek Ti meg-győzhetetlen Magyar Seregek! kiket a' nagy Isten, ismét ki-hozván Szittyiánkból, ezen Országunkba, mint édes Anya-földünkbe, bé-segített. Meg-rakta irigyeinket. Meg-is-törle, meg-is2*