Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937
20 szalasztotta feles Ellenségeinket. Csak éppen azon Úrnak hatalmiból származhatott az: hogy Magyar vitézeinkben olly nagy elevenség, olly nagy erő, és bátorság találtatna, hogy ki-ki azok közül, ha bár maga vagyon is, Század-magával lenni láttszattatna. Azon nagy Istenünknek, szent nevét, ha vagy el felejtettük volna, vagy ezen Épülettel meg-nem-örökösílettük volna, az egész világ előtt Ieg-hál'-adatlanabbaknak tartattunk volna. Fel-vette szives könyörgésünket; fel-vette már Áldozatunkat azon Isten, kinek különös nevét fel-nem tálálhatom. Már penig; azon nagy hatalmú Urunkat meg-akarván különböztetni a' többiektől, annak szent nevét, a' inéi naptól fogva egészen a' világ végezetéig, nem másnak; hanem a' Magyarok Istenének hivjuk. Ezen Épületet penig, (mivel Mi Sátorok alatt lakván, e' háznál többet nem építettünk) ne másnak nevezzük; hanem ama' Magyarok nagy Istene' Szent Egy Házának! Emellyük fel édes Magyaraiml szemeinkkel egygyült, hál-adó Sziveinket-is az Egek felé, és egy szívvel, egy lélekkel mondgyuk: magasztaltasson a' Magyarok' Istene I magasztaltasson szent Egy-háza. 1) Másnap ismét ünnepélyt rendeztetett Árpád, de Etelka ezen nem jelent meg. A lélekváltozás beteggé tette. Midőn azonban a szép „szívbeteg" leány Kádár főpaptól megtudta, hogy az ismeretlen leventét Árpád Gyula kapitányhoz nevezte ki századosnak, rögtön egészséges lett az örömtől. A főpap rávette Etelét, hogy látogassa meg Etelkát. A szerelmes ifjú látogatásakor nagy művészettel kivésett arcképét ajándékozta az ifjú hajadonnak, ki viszont kardot kötött leventéjének oldalára. Az ünnepségek lezajlása után Árpád kíséretével Világosvárról visszaindul Budára. Azonban beteges lévén már akkoriban, délről jövet Szegeden pihenőt tart A város lakói mindent megtettek nagy vendégük, a fejedelem tiszteletére és mulattatására. Éppen ebben az időben a Tisza erősen kiöntött s a város közelében egy tó keletkezett, melyben a szárnyasok nagy tömege tartózkodott. A fejedelem itt vadászatot rendeztetett. A sűrű nyilazásra a vízimadarak mind elrepültek, csak egy hattyú maradt ott, mely aztán Árpád nyilának esett áldozatul. A víz közepére esett szép és hatalmas áldozatot szerették volna kihozni, de semmiféle vizijármű nem volt kéznél. A fejedelem pedig nem engedte, hogy valamelyik embere is kockáztassa életét. De volt a szegediek között egy öreg ember, ki közönségesen nem másnak, hanem Baltaginak neveztetett az akkorbeli Magyaroktól. Ez akkor a Fejedelem eleibe kerülvén. Uram (úgy mond), ha parancsolod, bé-ballagok ; de ki-is-ballagok ám ama szép fehérhattyuval . . . Eme szegény Szolga, bé-ballagott ugyan a' vízbe; de soha többé ki-nem ballagott. El-nyelte a' Tó, és magában vesztette az iszap. 2) Árpád nagyon megsajnálta az öreget; a szegedi nép pedig fenntartja emlékét: Fen-forog még most örökös neve, ha nem másutt is leg-alább a' Zegedi Lakosoknál: kik, a' mái napiglan, azon Tót Ballagi-Tónak nevezik. 3) Majd bemutatja Dugonics Szeged egész környékét, vizét, földjét, mezőit, rétjeit, pusztáit, tanyáit, gulyáit, csordáit, csordásait, bojtárjait és betyárjait. És ezek miatt ') Etelka I. k. 66-67. I. -') U. o. 159. 1. 3) U. o. 160. 1.
