Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

41 vóltanak ezen időkben a' sok-féle Halak. A petlyegetelt hegyes orrú Söregek; A nagy szájú hal héjjatlan Harcsák; A piros Szironnyájú kövér Pontyok; A' felálltt orrú szálkátlan Kecsegék fel és alá uszkáltanak a' zavaros vizekben. Untig elég Dévér, Süllő, Buczó, Márna, Csuka, Meny-hal, Sügér, Czompó, Kárász, Tok. Viza, Czigány-Hal. Szám nélkül a' Gárda-keszegek; A Jász-Keszegek ; A' Tarnás-keszegek ; A Veres-Szárnyú-keszegek.

1) Már ebben a felsorolásban is fülünkbe cseng a fordulatos jelzők mozgalmassága, még inkább ugyancsak Szeged környékének leírásával kapcsolatosan a szinte diszítőjelző számba menő élénk kifejezések halmozása : Árpád meg-látogatla eme' hires Zeged várossának gyönyörűen el-terjedett Sik-Mezeis, Kövér-göröntyös, és igen termékeny fekete-Szántó-Földgyeit. Vadas, és Tüzes Erdeit. Két derék Folyó Vizeit. Emitt Madarászó, amott Székes, avagy Ingoványos Tavait. Ide Koszálló. amoda Zsombékos, a' vagy Iszapos Réttyeit. Csórva, avagy Sivány Homokjait. Meg-szállott Telekeit Nyáj vagy Barom Járásait. Véglére : Bárány pirosítós, avagy Sárga-gyopáros Pusztáit.

2) Találunk a regényben egészen naturalisztikus leirást is egy-egy személy jellemzésében, mozgalmas, sokat kifejező jelzőkkel. Róka elfogatását Szegeden így mondja el: Nagy szorgalommal el-takarván személlyét (t. i. Zoltán) bé-méne a' Korcsma-házba . . . bé-voná magát Zoltán a' háznak egygyik szegletébe. Es. minek-utánna éles szemekkel meg-czirkalmazta az egy-alomi sörtvélyeseket; egy közülök ollyannak láttszattatott: mintha ismeretes lenne. Nagy szömörcsöt látott ki-fitított verhenyeges orrán- Horgas mind a két lába. Hantos pedig a háta . . . Bé-bé-tologatta kucsmája alá ormótlan szamárfüleit. A többi közölt csak maga találkozott, ki verset nem ivott a garázdákkal, ki-se-verte szeget a szeggel. Erre varas-béka-ábrázatú, midőn egyszer a' többi tótokkal Anyanyelvén szóllott; a Fejedelemtől meg-ismértelelett. Róka volt: azon Istentelen Titkos-"

3) Ezt a naturalisztikus leírást, de az állítólagos „ízléstelen" kifejezéseket is, melyek bőven tarkítják az Etelka lapjait, — a barokk stilus elbírta. Stílusának erre a népiességére minden vele foglalkozó kitért. Sokan szemére hányták Dugonicsnak, hogy ebből a stílusból hiányzik a finomság sokszor „túlságosan halmozza a népiességet, úgy hogy stílusa néha szinte roskadozik a népies sallang terhe alatt."

4) A barokk stilus nem egyszerű. Komplikált, tekervényes, sokágú, sokszor erősen magyarázó értelmű, mint az Etelkában többször feltűnik. Etelka Hanzárral beszélget: Adnák az Egek, hogy megszűnnének egyszer a lelkem epesztő félelmek I Minden szerencsétlenségeknek tárgyává ki-tétetvén, nem mondhatom magam felől, hogy élek, hanem, hogy minden-napi halálommal küszkedek. Hálákat adok élő Istenemnek, hogy illy kegyes Fejedelemnőben édes Anyámat feltalálhattam. Láss hozzám anyai kegyességeddel- Ne-hadd: hogy a' kénok egésszen el-veszeszszenek. Tapasztalni is fogod: hogy bennem szó-fogadó leányodra találtál."

6) Ebből a hangnemből azonban mindjárt kivetkőzik Etelka, ha ]) Etelka I. k. 160.1. 2) U. o. 162.1. 3) Etelka II. k. 123.1 4) Dugonics—Prónai: Etelka Karjelben. Budapest, 1904. 9. I. 5) Etelka II. k. 177.1.