Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937
38 Mindketten a barokk regények hősnőinek előkelő családjába tartoznak." 1) Argenis böllsessége tsinos maga-viselése és talpra esett beszéde Asszonyi nemét jóval fellyül haladja s szépsége merő halhatatlanság. 2) Etelkát pedig Dugonics úgy mutatja be, mint az udvari nő típusát, olyan kisasszonyt lát benne, mint amilyennek szerette volna látni az életben is a magyar leányt: Méltó volt Etelka akár-mi eszes Teremtésnek állhatatos szeretetére. Sugár középszerűségre és szertartós rendességre szedetlenek eleven tagjai. Bátor ugrálással futkosott a' virgancz vér minden élet-erekben. Meg-előzte a' hulló havaknak fehérségeket a' gyenge testet béfödöző hártya, orczáját nem más pirossággal fel-váltván, hanem mellyeket a' fehér liliomok között tapasztalunk, midőn a' pünkösdi piros rózsákkal öszve-vegyesednek. Tréfás volt a' beszédben minden szeméremmel. Gyakor a' társaságokban, de soha nem unalmas. Bátor még a rettentő Vezérek előtt is, a' vakmerőségnek minden jele nélkül. Olly szemes, olly okos minden környülállásokban, hogy soha az ugrást el-véteni nem tapasztaltatolt. Sőtt: ha valaha (mivel nincs hiba nélkül senki-is) valami dolgában másként esett a' koczka, sem-mint felőlle reménlelték; nem-annyira ő, mint a' szerencse hibázni láttszattatott. Tudtta az észnek birtokában tartani a béfogott nyelvet. Olly eszességgel beszéllgetelt minden hozzá-illő nemes ifiúval, hogy ki-nem fakadhatna belőle, kit szeretne inkább Akár-kivel szóllolt, mindenik egy-aránt dicsekedhetett kegyes hajlandóságával." 3) Ez a női tipus Dugonics életideálja a magyar kisasszony jellemzésében ; ez azonos a barokk életideállal is. Ugyanígy látja a férfiszereplőket is, kikben a magyar múlt hősi ideáljait mutatja be a barokk kor történeti felfogásának megfelelően a saját történet-látásán keresztül. „Ezek után nem meglepő, hogy a népies író munkájában sehol sem találunk sajátosan népi alakokat," — mondja Baróti Dezső. — „Mit is keresnének ebben a világban? Hiszen a barokk regény hőse csak az az ember lehet, aki az udvarban él. Éltetője ennek fénye, mely boldogságot, megelégedettséget hoz annak, akire ragyog . . . Mikor hőseit fel akarja magasztalni, minden esetben azt deríti ki róluk, hogy fejedelmi családból származnak, hierarchikus társadalomszemlélete szerint ez a legtöbbet érő, amit az ember a földön elérhet." „Ez a hiererchia azután túllép a földi kereteken és a végtelen felé emelkedik A regényhősök csak vendégként szerepelnek itt a földön, egyikük sem akarja maga intézni sorsát, az isteni gondviselés tudása irányítja lépéseiket. Dugonics bár a pogány őskorba vetíti vissza hőseit, nem teremt új nemzeti mithológiát, mint német kortársai. Istene a barokk Isten, ugyanaz akit a tizennyolcadik század embere imád, a mindenek fölött álló hatalom, a világ legfőbb uralkodója, égi fejedelem. A nacionalista Dugonics azonban a barokk Isten-fogalmat is megmagyarítja. A világ legfőbb uralkodójából, a magyarok legfőbb uralkodója, a Magyarok Istene lesz. És nem Árpádnak, nem Zoltánnak, hanem Néki hódol a regényen keresztül minden, az ő szolgája Baróti: i. m. 34. I. 2) Fejér Antal: Barclájus János Argenise . . . Eger, 1792. 3) Etelka I. k. 27-28. 1.
