Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

37 nalizmus" gondolatvilágának kifejezése a 18. sz. vége felé, továbbá a magyar történeti és néphagyomány felhasználása, elsősorban pedig a regény kemény, eredeti nyelve. Az a kor, amelyben Dugonics az EtelkáA írta és amelyben élt. — a történelmi barokk-kor, eszmék, Ízlések kavargó harca egész Európában, így nálunk is. Dugonics a korabeli barokk-szellemet magába szíva, alkotta meg regényét a barokk ember tipikus érzékével. Előtte volt a minta: Barclay Argenise, barokk államregény, az abszolutisztikus fejedelmi udvar képe, beállítva egy nyugateurópai nagyhatalom életébe. De Dugonics ezt a felfogást a maga korában nem vehette át módosítás nélkül, hiszen nálunk magyaroknál akkor nem volt udvari kultúra, nem volt magyar udvari élet. Tehát Dugonics állameiképzelése más, mint Barclayé. Ö a magyar rendi szellem képviselője. A magyar barokk — mint Szekfű kimutatta — rendi jellegű ; egyedül a korona és a rendek együttműködésében látja a magyar államélet lehetőségét. Mivel pedig Dugonics nemzeti regényt akart írni, nem tehetett mást, mint megpróbálkozott egy képzelt nemzeti udvar megteremtésével és Anonymus hatására Árpád és Zoltán fejedelem udvarának bemutatásában megtalálja Meieander udvarának magyar mását, visszavetítvén az eseményképeket a magyar múltban : „Le-irtam Régi Magyarainknak Vitézségeket; Bátorságokat; Nagy Lelkeket," mint fentebb láttuk. A magyar előidőknek, a kora elődöknek ez a kultusza „egyenesen folytatása a barokk-kor történeti felfogásának, de ez Dugonicsnál már a felvilágosodás hatása alatt elvilágiasodva jelentkezik"

1) s így Árpádban sem azt látja, akit a magyar mai közfelfogás tud. De ezen nem lehet fennakadnia senkinek, hiszen Árpád alakja a 18. sz. végén még nem élt benn a nemzeti köztudatban, s a „párducos Árpád" a Zalán fulásá-ban csak jóval később jelenik meg (1825) Vörösmartynál. Dugonics lelkiismeretesen felhasználta a „Béla-királyunknak névtelen író-deákjából" kölcsönzött adatokat, és Árpád részletes jellemzését Anonymus Gesta Hungarorum-ának néhány sora alapján adja. A regényben nem Árpád az ideál, hanem az előkelő szerelmes pár: Etelka és Etele."

2) Ok vannak mindenhol előtérben s az ő sorsuk szoros összefüggésben van, akárcsak Barclaynál, az állam sorsával, főkép Róka személyén keresztül. »Etele és Etelka, attól kezdve, hogy egy, „az ország boldogulására, az ellenség letapodfokra" rendezett áldozaton összetalálkoznak, az idegenek (főleg a fejedelem családja és az állam érdekei ellen törő Róka) intrikái miatt egészen addig boldogtalanok, míg az idegeneket (Róka, Zalánfi) le nem törik. Mihelyt ez megtörtént, minden jóra fordul, a fejedelem hatalma megerősödik és a szerelmesek bajai is elmúlnak."

,

!) A regény minden hőse az állami életben is szerepet játszik. Etelka is az „udvari ember típusában" tartozó környezetben mutatkozik be nekünk először, mikor „a kezdő ősmagyar állami élet" nagy tömegeket vonultat fel és az áldozat bemutatásában neki jelentős szerep jut. „Valóban emlékeztet Argenis királykisasszonyra, nemcsak ebben, hanem külső megjelenésében, viselkedési formájában is. 1) Hóman—Szekfű: Magyar történet. (18. sz.) VI. k. 377. I. 2) Baráti: i. m. 33-34. 1. 3) U. o.