Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

7 Ha tudnak úszni, hát most ússzanak !" „Jaj Istenem!" — kiáltott mind a hat. Kontrasztnak egy szkeptikus költőnek a versét iktatom ide, mely az iránytűt vesztett hajós kétségbeesését juttatja eszünkbe. A Prohászkától „istentávol'-nak mondott lelkület klasszikus példája is egyúttal ez a Nietzsche-vers : „Vom Meer verlor geschieden Die Woge ihren Frieden; Nun brodelt' s hier als Quelle, Rollt hin als Stromes Welle. Frei ist' s oder gefangen, Ein Seufzen — Heimverlangen, Ein ruhlos sich Verzehren Nach grundlosblauen leeren, Nach uferlosen Meeren." A tengertől elszakadt és békéjét vesztett csöpp a lélek, amelyik azonban egyre vágyódik a partatlan és feneketlen kék tenger ulán. Ezzel kapcsolatban a német népbölcseség szavai kívánkoznak ide mindjárt: „Ohne Gott heimatlos. — Ausser Gott arm und bloss — Mit Gott reich und gross". „Fr. Nietzsche aki egész generációknak elcsavarta a fejét, halála előtt mégis a következő megrázó, vallomást tehette: „All meine Tränenbäche Laufen zu Dir den Lauf Und meine Herzensflamme Dir glüht sie auf. 0 komm zurück, Mein unbekannter Gott. Mein höchstes Glück

! Az általa ismeretlennek mondott Isten ennek a tépett lelkű és bomlott idegzetű antik szépségimádó modern Dogánynak talán mégis kinyilvánította magát, mint ahogy az athénaebeli „Ismeretlen Isten"nek állított oltár egy Szt. Pálnak ajkait késztette apostoli szavakra. Egyébként a magyar irodalmi párhuzamot Kosztolányi Dezsőben látom, aki titánkodó kedvében így írt még fiatalon: „Légy jó anyám, örök sötétség ! Később pedig a betegágyon : ...Csak téptem a kendőt síró szemeimről, Örökre csak téptem. De a végső percben, Ha leszek s nem leszek, ugye majd feloldod, Isten !" Ezek a talán hosszúra nyúlt sorok némi bepillantást engednek abba az Infernóba, amelybe a paradicsomot megunt és a tudás fájának gyümölcsét megízlelő lázadás szelleme, majd később a moderrikedés szükségképen jutott. De úgy érzem, nem volna elég világos a kép, ha egy ilyen nemzetközileg bálványozott francia írónak a soraiból is ne idéznék. Anatole France, aki irodalmi köntösbe, tehát megejtő szép szavakba burkolt szkepszisével egész nemzedékeket