Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936
12 az erkölcsi kódekszen, hogy ma már alig tartott meg belőle érdemleges mennyiséget. Csoda-e tehát, ha ma már a demokrácia válságáról beszélnek mindenfelé? Egy francia képviselő, Fernand Engerard nyilatkozata talán többet mond sok szónál: „A világ legdemokratikusabb nemzetének tartanak bennünket, de végre már egyszer őszintén meg kell mondania valakinek, milyen tévedésen alapul ez a félreértés. Hosszú pályafutásom alatt rengeteg tapasztalattal gazdagodtam s végül kinyíltak szemeim. Megértettem azt, hogy képviselőink korántsem szolgálják a nép érdekeit, mert testestül-lelkestül lekötelezettjei bizonyos titkos hatalmasságoknak, akik a képviselők megválasztását közvetve, vagy közvetlenül elősegítették, vagy pénzelték. A francia képviselő egyszerű függvénye a hatalmas párt-császárok szűkebb vezérlő bizottságainak, amelyek a korteskedés munkáját végzik helyette. Ellentétben az amerikai és svájci néppel, a francia választó nem rendelkezik azzal a joggal, hogy a végső döntés szavait hallassa alkotmánya és törvénye ügyeiben, sem azzal, hogy befolyást gyakoroljon az államfő megválasztására. Demokráciánk a papiroson elég fejlettnek látszik, de gyakorlati megvalósítása elszomorítóan kezdetleges." Ezek a fölpanaszolt bajok csak súlyosbodtak az újabb herezisszámba menő nemzetiszocialista eszmék diktatórikus formában történő térhódítása óta. Ezekben t. i. a faj és a vér jogán, szóval a biológiai alapon magyarázott népfelség külön világnézet, sőt külön vallás jellegével igyekszik a jogait magyarázni és szilárdítani. A németek ezirányú túlkapásait XI. Pius ujabb enciklikája bélyegezte tévedésnek. P. Va,rga László (a nacionalizmus erkölcsi értéke c. cikkében) írja: „Új vallás jött, melynek látható istene a nép, az állam, vagy a faj : pontifeksze a vezér, papsága és szerzetesei pedig a politikai párt válogatott rohamcsapata; dogmái a vezér kijelentései, hittitkai a Föld, az impérium, a faj, a vér és hagyomány mitosza; egyetlen erkölcsi parancsa föltétlen életáldozat a párt és a nemzet ügyéért". (Magyar Kultúra 1937. 2. sz.) Nem kell hangsúlyoznom, hogy hazánkat és hazánk fiait szeretnünk kell, de az Úristent az értékelésben az első helyen meg kell hagynunk és nem szabad földi dolgoknak az első helyre helyezésével semmiféle bálványozást űznünk. Lehetsz lángoló hazaszeretettel eltelve — arra is igyekszünk nevelni az ifjúságot —, de az értékek hierarchiájában az első hely nem a hazát, nem a fajt, nem a vért, nem a párt, sőt még csak nem is a család, vagy egyén érdekét illeti, hanem az Úristent. „Idegen Isteneid ne legyenek!" Lacordaire atya idevágó szavait jegyezd meg jól: „A haza szeretete az egyház szeretetével karöltve az emberi szív egyik legszebb és legszentebb érzése. Ha valamikor előfordult, hogy az egyik ellenségévé vált a másiknak, akkor az az én szememben a legnagyobb szakadást jelenti, amellyel a Gondviselés itt a földön próbára tesz bennünket. A haza olyan a földön, mint a mi egyházunk a jelenben és az Egyház a mi hazánk az örökkévalóságban." Az idézett cikk szerint éppen ezzel becsüljük meg igazán a nemzeti eszmét, hogy kellő helyére tesszük „A keresztény erkölcstan Szt. Tamás tanítása szerint azt írja elő, hogy az istenihez valamiképen hasonló kultusszal vegyük körül népünket és a hazát. Ennél magasabban emelni a patriotizmus eszméjét nem