Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935

22 kérem. Sajnálom, hogy gyakran tiszteletnül szóltam szent dolgokról.... Ha tudtomon kívül megsértettem a jóerkölcsöt vagy a morálist, akkor Istentől és az összes emberektől bocsánatot kérek." „Ügy tértem Istenhez, mint a tékozló fiú atyjához — írja másutt. — Megtérésemet pedig egy könyv olvasásának köszönhetem. — A neve oly igénytelen, csupán egy szó jelzi: Szentírás." ... Ez mindenesetre szép, de hány ember, hány fiatal ember van, aki csak a gúnyolódó Heinét ismeri és akinek az emlékezetében, talán csak tudattalanul, úgy élnek ezek a gyilkos szellemeskedések, mint Bourget: „Le disciple" c. regényének diák-hősében, Greslouban a hitetlen professzor destruktiv tanai, melyek ebben a fiatal-emberben lassanlassan az általa szerencsétlenné tett leány meggyilkolásának a gondolatává érlelődnek. Csakugyan igaza volt Goethenek, mikor ezt a klasszikus igazságot formulázta meg: „es stirbt Der Mensch an seinen Göttern." Egyének és egész társadalmi osztályok, sőt több nemzedék erkölcsi lecsúszását ez a dekadens gondolat-világ idézte elő. Sőt, az orosz és spanyol bolsevizmus szörnyűségei, az emberi életet és a kultúra kincseit pusztító petroleur tetteiért is részben az irodalom felelős. Akik elhagyják az Élővizeket és ciszternákat ásnak maguknak, el lehetnek készülve arra, hogy ezekben megáporodik a víz és ettől a fertőzött italtól fertőzést kapnak. „Alle Schuld rächt sich auf Erden... ." mondja Goethe. Ha egyébként erről a nagy világnézeti zűrzavarról némi fogalmat akarsz szerezni, olvasd el pl. Huysmans: „En route" (magyarul: „Úton") c. regényét, amely egyébként egyúttal egyetlen példája lehet számodra a naturalizmusnak — egyszersmindenkorra. Szerzője később kolostorba akart lépni és ezt az életszakát „La cathedrale" c. regényében írta meg igen vonzóan. Amit az írókra vonatkozólag általánosságban mondtam, azt alkalmazd a szinházi és mozi-kultúra megnyilvánulásaira különkülön I Fichte, aki „Reden an die deutsche Nation" c. beszédsorozatában a leigázott németséget Napoleon ellen sorompóba állította, gyermekkorában egy véres indián-történet olvasása közben ezt a kérdést intézte magához: „Mire való ez? Elfecsérelem vele az időmet, és fölizgatom a képzeletemet!" Ezzel a rossznak fölismert könyvet egy patakba dobta, hogy egyszersmindenkorra függetlenítse magát tőle. (Vájjon Gárdonyi melyik elbeszélésében dobnak egy bibliát a patakba, hogy annak lelkiismeretbe vágó hatása alól megszabaduljon az elbeszélés bűnöző „hőse". Jegyezd föl naplódba a két vízbe-dobás oka és következménye nyomán támadt gondolataidat !) Amit veszélyesnek ismertél meg, azt dobd el magadtól, sőt semmisítsd meg, hogy senkinek a kezébe ne kerüljön! Egy-egy ilyen olvasmánytól való megváláshoz is nagyfokú hősiesség kell, sokkal nagyobb, mint amennyire egy átlagos diák kapható szokott lenni. Hiszen legtöbbször éppen az ellenkezőjét szoktuk látni. Ismersz bizonyára olyan társakat, akik néma kutyaként járnak-kelnek. akiknek soha egy lelkes vagy rábeszélő szavuk nincsen egy jó ügy mellett. És különös: ezek beszédesekké, valósággal ékesszólókká válnak, mikor egy destruktiv erkölcstelen könyv vagy színdarab kerül szóba. maguk soha semmi olyan szervezetbe nem lépnek, amelyik egy jó ügy mellett próbál hangulatot csinálni, de korifeu-