Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935

23 soknak csapnak fel egy szabadszellemű eszme propagálására. Figyeld meg ezeket a báránybőrbe bújt kétes egyéneket. Előbbutóbb találkozni fogsz a,nevükkel a lapok bűnügyi rovatában, szomorú igazolására Szent Ágoston szavainak: „Minthogy nem akartam, Uram Istenem, amit Te akartál, szükségképen odajutottam, ahová magam sem akartam " Függetlenítsd magad a társaság, a társadalmi konvenciók lenyűgöző hatásától is. Eötvösnél olvastam azt a találó hasonlatot, hogy ezek akárhányszor azt teszik velünk, amit a mesebeli mágneshegy a közelébe kerülő hajó vas-szerkezetével: magukhoz vonzzák azt, ami voltaképen önállóságunkat biztosítja, mire az önállótlanná vált egyén, akár a vas-alkatrészeitől megfosztott hajó, széthullik. Áz ember kétségtelenül társas lény, aki Prohászkával szólva, nem barangolhat magában, mint az őserdőbeli rinocerusz. De annyira még sem szabad feláldoznia önállóságát, mint ahogy ezt a kollektivizmus modern bálványozói kívánják. „Höchstes Glück der Menschenkinder ist nur die Persönlichkeit" mondja a mélyen gondolkodó Goethe. Kétségtelenül el kell ismerned a honpolgári kötelességeidet és akár a hősi önfeláldozásig gyakorolnod is. De vannak esetek (és itt társadalmi kötelezettségeidre gondolok), amelyekre a „my house is my castle" elv alkalmazandó. Lelked legyen ilyen magaslatra épült vár, Isten vára, amelynek tornyán az Isten szolgálatának és a haza szeretetének lobogója állandóan fennen lobog. De a felvonó hídra csak az lépjen, akit magas őrhelyedről tett megfigyelések alapján méltónak ismersz arra a vendégszeretetre, amelyet igénybe akar venni. Elvégre nem lehetsz útszéli csárdás, aki minden gyanús alaknak gyanútlanul kitárja a kapuit, amelyeken át aztán talán nagyon is nehéz volna kitessékelni az alkalmatlanná vált jövevényt. Gondolj Buda elfoglalásának különös, ártalmatlannak látszó körülményeire, a séta örve alatt a várba került törökökre és azokra az óriási nehézségekre, amelyekkel szinte másfél évszázad múlva annak visszafoglalása járt. Légy résen I Prohászka idéz egy jó mondást „Es stirbt der Mensch an den niederträchtigen Menschen". Ezek az aljas emberek persze csak idő multával mutatkoznak meg aljas mivoltukban. Eleinte talán „in Claque und Frack" járnak-kelnek, akár a híres zsebmetszők, akiktől nagyvárosok templomaiban is külön óvakodnia kell az embernek. Mikor a Nemzeti Hadsereg fővezére Székesfehérvárt tartózkodott, jóllehet rendes őrsége is volt, egy közkatona önként állt őrt a fővezér lakása előtt hajnali négy óráig. „Az őrséget nem ismerem; így van jól, s akkor vagyok nyugodt, ha magam végzem az őrállást." — vélte a becsületes hadfi. Ilyen okos gyanakvással voltaképen mindig élnünk kell, valahányszor nagy értékek vannak ránk bízva. És kell-e nagyobb érték lelkünk és lelkiismeretünk tisztaságánál ? „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja?" — mondja az IJr (Mt. 16. 26). Ez a bizonyos fokú elzárkózásod, jobban mondva visszavonultságod azonban ne váljék farizeus gőggé, lenéző önteltséggé vagy misanthropiává, embergyűlöletté. Prohászka az embereket útszéli virágokhoz hasonlítja, amelyek nem roskadoznak ugyan a méztartalomtól, de a méhecske, ha betér hozzájuk, mégis tud néhány csepp mézet hozni tőlük. Vesd össze ezt a felfogást Vörösmartyéval, mely az „Ember" c.