Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935

7 láttál mindent, vagy legalább is sok mindent természetesnek, magától értetődőnek tartottál. Ebből az ismeret-anyagból egy és más csakugyan kivetni való már, mert kinőttél belőle, akár a mesék és mondák világából. De vigyázz, hogy azt a jogos kritikát az okosság mérsékelje : Ne öntsd ki a fürdővízzel együtt a gyereket is! Van abban a világképben, melyet a szülői házban kaptál, és amelyet a vallásos és hazafias szellemű iskola korodnak és fejlődésednek megfelelően gyarapított és gyarapít, sok olyan érték is, amelyet csak más, mostani értelmi fejlettségednek megfelelőbb keretbe kell foglalnod, de magát a képet, értem a vallás-erkölcsi és hazafias meggyőződést, lényegében érintetlenül kell hagynod. Szent János mondja egyik levelében: „Ha az emberek bizonyságtételét elfogadjuk, az Isten bizonyság-tétele nagyobb" (Sz. János I. lev.); és egyben utal Krisztus Urunk istenségére és az abból folyó következtetésekre, amelyeket csorbítatlanul el kell fogadnunk. Vannak ismeretek, amelyek csillognak, akár a hamisgyöngy és vásári árú. Amerika felfedezői és aranylázas hódítói ilyen vásári árúkkal csalták ki a bennszülöttek vagyontérő, szinte megbecsülhetetlen ékszereit és egyéb értékeit. Hányszor olvashatjuk azt, hogy ilyen értéktelen lim-lomért, az emberi tetszésért, dicséretért, pillanatnyi érzéki élvezetért adja oda, vagy hagyja el egy-egy rövidlátó fiú vagy leány jobbik meggyőződését, a gyermekkorból az ifjúkorba átmentett vallásosságát, jámborságát, amelyről Szent Pál mondja, hogy a jelen és jövő élet Ígéretével bír. Olvasmányaiban nem válogat, mindenkit barátjának tekint, aki szép szóval közelít hozzá, vagy — ami még rosszabb és gyakoribb ebben a korban — aki meri kritizálni a szülői, a tanári és egyéb tekintélyt, aki komisz kamasz hangnemben szokott kígyót-békát kiáltani mindarra, ami komoly és tisztes. Sok ilyen hangoskodó akad diák-körökben. És sajnos, a vezér-ürüket mindig elég sokan birkaként követik kétes vagy éppenséggel veszélyes útjaikon. Eleinte csak érdekesek ezek a »külön utak", talán itt-ott be is számolsz egy-egy ilyen kirándulásról szüleidnek, később — a tilosban _ való járás eltitkolása a „becsületbeli ügy," a „testületi szellem," a „zsiványbecsület," „összetartás, vagy férfias titoktartás" köpenyébe burkolózik és csak akkor kerül napfényre, amikor talán a rendnek éber őrei lebbentik föl a fátylat ezekről a homályos és sikamlós utakról. „Fide, sed cui vide I" Ez az óvatosságra intő régi mondás nagyon sok tapasztalati igazságot rejt magában. Alkalmazd ezt az óvatoskodó bizakodást olvasmányaidra, barátaidra is. Olvasmányaid megválasztásában légy legalább is olyan kényes, mint ételeid megválogatásában. Ebben is, abban is asszimiláció követi a tápláléknak beléd való jutását. Olyan írótól, aki alantas fogásokkal dolgozik, és ösztönösségedre appellál, ne olvass egyáltalán 1 Bizonyára ismered Zolának esetét, aki tulajdon könyvét elszedte fiától, mert „nem az ő számára írta". Nos, ha felelőssége tudatában írta volna, akkor senki fiát nem lett volna szabad megmérgeznie vele. A sokat emlegetett Anatole France is valóságos kút-mérgezést folytatott, szinte hivatásszerűen. A német irodalombeli, esztétikai csomagolású mérgekről egész gyűjteményt állított össze H. Keiter: „Brunnenvergiftung"-jában. Marczell Mihály, az immár hét kötetre nőtt „Bontakozó élet" c. munka szerzője egy megrázó naplórészletet közöl erre vonat-