Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

5 sítve látni. A görög isten, a hérosz, az amazon, az atléta, az ember és annak középponti helyzete a görög népiélekben születik meg és formálódik ki s ilyen formán a görög szobrász nem csak a témát kapja, hanem annak határozottan körvonalazott értelmezését is, ami már világnézeti értelmezés. Hogy milyen direktíva ez a szobrásznak, gondoljnk el, hogy ha egy mai szobrász akarná pl. egy görög isten szobrát megfaragni. A ma szobrásza a görög isten létezésében nein hisz, de természetszemlélete is más, mint a görög szobrászé, tehát mindkét momentum lényeges világnézeti módosulást jelent, amelynek alapján a mai szobrász nem adhatja azt a művészetet, amit a görög. Ha a 'görög szobrot megnézzük, látni fogjuk, hogy bármennyire ismerünk is rá benne a természetre, mégsem érzéki tapasztalatokon nyugvó természetmegfigyelő munka eredménye, olyan értelemben, mint a 19. sz. naturalista szoboralakjai (Rodin, Meunier). Nem is lehet, mert a görög szobor nem természeti alak, hanem már kialakult kép, ami a szobrászban, mint a görög közösség tagjában, már megvan, csak az utolsó momentum, a forma kreációja hiányzik. Ez a kreáció pedig építmény, mely az emberi test szerkezeti formáiból épül össze és ezek elhelyezkedéséiből, összekapcsolódásaiból kiérezni a szerkesztő tendenciát. A szerkezeti formák vissza vannak vetve egy állandó normára, nem schematikusan, sem absztraháló vagy stilizáló módon, hanem úgy, ahogyan egy-egy forma fogalma a szobrász lelkében kialakult, vagyis a szerkezeti részek szabatosan, egynémelvik szobron valósággal geometrikus szabatossággal fogalmazott formai lényükben mutatkoznak. Ezek a formai fogalmak áz állandóság jellegét viselik magukon, ezért nincs bennük semmi esetleges vagy pillanatnyi. A részek egymás közötti viszonyát tekintve, legelőbb a finoman mérlegelt arányok tűnnek fel. A görög filozófus a dolgok törvényszerűségét matematikai természetűnek fogja fel, a görög művész az általa megérzett szépség törvényeit számokban fejezi ki s ígv állandósítja. A részek organikus összefüggései, tengely szerinti elhelyezkedései egyrészt világosan mutatnak a szerkezetre, másrészt egymás szerkezeti szerepét még inkább kiemelik. A kapcsolódások is inkább belső törvényszerűségük, mint a természetutánzás alapján történnek (pl. a törzs és lábak összekapcsolása: »antiker Beckenschnitt«). Ez a szigorúan logikus felépítési rendszer, amely rámutat a görög racionalizmusra, élettelen szerkezetet adna, ha nem mutatkoznék meg benne a görög faji érzés is: a szabadság, a szuverénitás érzése bizonyos adottságokkal szemben. Ez a művészetben a dinamika, a mozgalmasság. A tengelyek, a vonalak, a részek, sőt még a járulékok (is (drapéria, stb.) mind dinamikusan csendülnek össze, s az élettelen szerkezetbe élet költözik. Az alak mozdulata komponált, azaz nem a természetből ellesett pillanatnyi állapot, mint a múlt század naturalista művészetében látjuk, hanem a pillanatnyi állapot fogalma állandósított megjelenésben, ahol a mozdulat vonalas szépsége, a tömegek egyensúlyozottsága, a harmonikus összhatás adja a művészeti tartalmat, nem a mozdulat; karakterisztikum és kifejezés. Az így fogalmi elemekből összeépített emberi test maga is fogalom lesz. A diszkoszdobó szobra nem egy diszkoszdobót, hanem a diszkoszdobót ábrázolja, az Athéna Parthenosz nem egyéni alak, hanem az istenség fogalma. Ez a tény a természet (pl. a modell) empirikus jellegével szemben világnézetet képvisel. Ez természetes is. Az ábrázolt alak a néplélekben, mint világ-