Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

15 ábrázolásban már kicsendül belőle a vonalritmus. Harmóniát keres, arányosít, szóval idealizál, de megtartja a természetet s ezért ismerjük fe! oly könnyen az olasz képeken, szobrokon a helyi tipusoka)t. Kötött formája nem engedi, hogy a tipikuson tul az egyénit keresse, viszont ez a kötött formaérzés teszi képessé az olasz művészt arra^ liogv az utcán járó-kelő, mezőn foglalatoskodó hétköznapi emberfigurákból ünnepélyes, poétikushangulatú bibliai képeket tudjon formálni. Az olasz lelket a természet s benne főképp az ember szépsége ragadia meg; hisz >a szépség örök törvényeiben és ezek formuláit akarja adni műalkotásaiban. A germán fajú népek inkább a természet igazságait érzik meg és az eszteticizmus helyett a realisztikus és bensőséges adja náluk a faji szubjektivumot. Elesik tehát a formai kötöttség s annak minden következménye itt is. akár az építészetben. Az ember nem konstruktív eleme a képnek, hanem szerves tartozéka annak a miliőnek, amelyben az ábrázolást bemutatja. Az ember ábrázolása sem tektonikus értelemben történik, s így nem a tipikus, hanem az egyéni, a karakterisztikus jut kifejezésre s ez nem csupán a formai, hanem a pszichikai ábrázolásban -is érvényesül. A germán lelket a valóság-ábrázolás jobban érdekli és azt sokkal mélvebben éli át, semhogy föléje helyezkedve szisztémába tudná foglalni élményeit, ezért a spontaneitás, az átélés közvetlensége nagyobb náluk, mint az olasz műalkotásban. Ez a valóságszeretet vezeti a gondos részletezéshez is, ami megfosztja ugyan az ábrázolást a harmóniától, de ezt pótolja a feszültség és az eszmei harmónia. Ez teszi lehetővé, hogy a germán művészet az expresszív jelleget nem veszíti el teljesen most sem, de ez már nem a világnézet, hanem a faji lelkület félre nem ismerhető jegye, amely megmarad olyan korokban is, midőn az európai művészet tartalmi lényege ezt nem hozza magával. Az olasz keresi és érzi a kötött formák szépségét s ez vezeti a külső adottságokkal szemben való önkényes álláspontra; a germán faj ugyanebben korlátokat érez, ha szemben áll a természet szabadon alakuló formai jelenségeivel. A lelki alkat ezen eltérő sajátságaiban kereshetők azok az erők, amelyek később az olaszoknál és franciáknál inkább a klasszicizmust, a németeknél a romanticizmust hozzák létre. A német renaissance-t az olasszal egybevetve nagyon alkalmas, példát találunk arra, hogyan alakul ki a világnézetből eredő tartalom a faji lélek átélésében más-más művészi tartalommá és hogyan hoz létre egymástól inkább elütő, mint rokon formákat. A kettőnek csak annyi a közös vonása, hogy a tapasztalható valóság felé fordulnak. A faji jellegnek ez a jellegzetes megnyilvánulása nem csupán annak tulajdonítható, hogy idők folyamán erősödik a faji öntudat és a fajok életformái jobban kijegecesednek, hanem inkább annak, hogy a renais-» sance világnézete nem érintett lelki mélységeket és így hiányzott belőle az az egységesítő erő, amely a fajiság fölé tudott volna emelkedni. Ez az oka annak is, hogy csupán ábrázolási problémák foglalkoztatták. Szinte csodálatos elgondolni, hogy a renaissance rövid másfélszázad alatt mennyivel több ábrázolási tudást szerzett, mint a középkor ezer év alatt; viszont igaz. hogy ez a kevés hatalmas kifejező eszköz volt a középkor kezében. A barokk művészet korában, midőn a világnézeti ellentétek min-