Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1930

A „megnemértett" gyermek. Irta: DR. NÁDAS ZOLTÁN. Az utóbbi időben, éppen az emberiség gépkorszakának erős lendületében, egyre jobban homloktérbe nyomul az egy ideig szinte feledésbe ment „ember" problémája. Amit a renaissance mint nagy felfedezést iktatott be a kulturtörténelembe, t. i. a tömeg nagy egységéből, chaotikus masszájából kiszakított, differenciált „embert", az ezertitkú „mikrokosmost" — az a hódító útjukra indult természettudományok hatása alatt meglehetősen háttérbe szorult. Nem mintha éppen a renaissance korától datálható individualista törekvések veszítettek volna intenzitásukból, hanem azért, mert a gondolkodók figyelme jórészt a külvilágra terelődött. Csupán a legújabb kor kezdett arra a meggyőződésre jutni, hogy az emberi lét problémáinak a gyökerei és így megoldásuk feltételei is nem a külvilágban, hanem benn az emberi lélekben, sőt az egész emberben vannak. Szinte magától értetődő, hogy amikor az az újabb gondolkodás az emberhez, mint a lét problémáinak a hordozójához és termő talajához fordul ezen problémák megoldása céljából, akkor a várható eredmények kivívását nem a felnőtteken kezdi, hanem az emberiség zsendülő tavaszán: az ifjúságon. Így jutott a pedagógia soha nem várt jelentőséghez és fejlődési lehetőséghez olyannyira, hogy sokan századunkat nem éppen jogtalanul a gyermekek századának szeretik nevezni. A pedagógia, a nevelés tudománya mindig akkor élte a maga hétszűkesztendejét, amikor az emberi gondolkodásban az ú. n. erkölcsi intellektualizmus hódított. Amikor egy Sokrates azt tanította, hogy a jónak a tudása már jóvá is teszi az embert, amikor Helvetius azt mondotta, hogy a jót épp úgy lehet tanítani, mint a filozófiát vagy a matematikát, akkor lehet, hogy a didaktikai problémákat a tanítás módszertani kérdéseit napirenden tartották, azonban a dolog természete szerint nevelési kérdésekkel nem igen foglalkoztak. Ma már azonban túlhaladott álláspontnak tartjuk, hogy az iskola feladata kimerül a merő tudományos oktatásban. Mindenki belátja azt, hogy az oktatás mellett elengedhetetlen a szoktatás, a tanítás mellett a nevelés. Ma már bizonyos az, hogy az örök ember részben bizonyos ismeretek révén, nagyobbrészt azonban a neveltetése által csiszolódik a hepe-hupás torzító tükörből a tökéleteskivitelű velencei tükör felé, amely