Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1930
10 bélyegekkel foglalkozik, amelyeket nagy szenvedéllyel gyűjt. A nevelő rögtön meglátja, hogy ez a szenvedélyes gyűjtés a gazdagodásnak, a felszinrejutásnak a vágyából sarjadt és tévedt helytelen útra. Tehát nem szidja össze az osztály előtt a növendéket, hanem szépen a helyes útra tereli ezt az egyébként értékes törekvést: gyűjtsd az elismeréseket, a dicséretet tanáraid, nevelőid részéről, érezd, hogy figyelmeddel és szorgalmaddal fogod magad tényleg az elsők közé felküzdeni. A nevelő esetleg arra jön rá a hiba figyelmes és szerető vizsgálásánál, hogy itt egy jó irányba való haladás kellemetlen, nem egészen esztétikus stádiumába jutott a növendék, amelyből a természetes továbbfejlődés automatikusan vezeti majd ki. A gyermek „kinövi" majd ezt a formátlanságát. Pl. A kritikai hajlam kifejlődéséhez szükséges a vitatkozás. Már pedig szépen, nyugodtan értelmesen vitatkozni, az nagy művészet, amelybe nem pottyan bele az ember egyik napról a másikra, hanem mások számára egy kissé kellemetlen formákon át jut el odáig. Hiszen csak többet ne említsünk: mennyi mindent kell végignéznie a szülőnek, míg a gyermeke megtanul rendesen és illedelmesen enni. Lehetséges azonban az is, hogy az elkövetett hiba a maga valóságában helytelen. Ilyenkor az első lépés: megállapítani a beszámíthatóságot, a felelősség mértékét. Talán éppen ezen a ponton lehet legkönynyebben és legsúlyosabban elvéteni a dolgot. A hibáknak nem tökéletes psychologiával való kezelése rendesen azt a lelkiállapotot érleli meg a növendékben: nahát, ha rossznak tartanak, legyen igazuk, akkor rossz leszek. Ha tehát a hibás tett elkövetésében meggondolatlanság, könnyelműség játszott szerepet, akkor a gyermek már önmagában úgyis megbűnhődött érte akkorra, amikor „hivatalosan is előveszik az ügyet". Éppen ezért az ilyen esetekben elegendőnek látszik ezt a természetes erkölcsi tisztulási folyamatot ön tudatosítani és a helyes magatartásra tanácsot adni a növendéknek. — Ha pedig tényleg rosszakarat adta az indítékot a helytelenség elkövetésére, akkor helye van, sőt elmulaszthatatlan a büntetés, mert ennek az elmaradása majdnem úgy inficiálja az egyest és a közösséget, mint az igazságtalan, méltánytalan büntetés. Csakhogy ennek a büntetésnek is lélektanilag helyesnek kell lennie, hogy a növendék belássa a hibáját s a kiállott büntetés élményszerűen ellenszenvessé tegye számára a helytelen tettet. Annak a nevelőnek, aki szeretetével megnyerte a növendékei szívét, könnyű a dolga, mert a szeretet jeleinek a megvonása lesz növendékei számára a legnagyobb büntetés. Ezt tartotta Don Bosco is, aki pedig talán a legnagyobb nevelői feladatot oldotta meg akkor, amikor Torinoban 200 elzárt, fiatalkorú bűnözőt vitt ki egy napra a szabadba és estére valamennyit vissza tudta vinni. A nevelőnek ez a szeretete nyújtja a legtöbb reményt az ú. n. „javíthatatlan diákok" megnevelésére. Ha az eszköz nem a szidás, az osztály előtt való megszégyenítés, rossz és javíthatatlan diáknak való kikiáltás, hanem a gyermeknek a legteljesebb egyéni kiismerése orvosi
