Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1930

11 szempontból is, és ennek megfelelő bánásmód, négyszemközti megbeszélés, az önérzetnek és ambíciónak a felkeltése, akkor megvan a lehetőség arra, hogy sok „javíthatatlan" diákból valamire való, esetleg kitűnő növendék legyen. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a növendék iránti szeretettel mindent el fogunk érni s nem lesznek tényleg javíthatatlan diákok. Azonban a nevelőnek ezekkel szemben is úgy kell tennie, mint a hegyi beszédben olvassuk a menyei Atyáról, hogy Az egyaránt ad napfényt és esőt igazakra és hamisakra. Nem tudhatjuk, hogy az a „kárbaveszett" szó, intelem és büntetés mikor fog gyökeret verni a lelkében. Az iskolai közösség még azt is megkívánja, hogy azokat a növendékeket, akik talán terheltségüknél vagy helytelen neveltségüknél fogva mételyül vannak a többiek között, eltávolítsák. Az „új" iskola hívei ezt az eltávolítást, „kicsapást" nagyon érzékenyen fogják fel s azt vetik ellene, hogy a „régi" iskola egyszerűen az ilyenekkel nem törődik. Ahelyett, hogy javításukon fáradoznék, magukra hagyja őket. Csakhogy ha az „új" iskola hívei örömmel üdvözlik azt az amerikai mozgalmat, hogy a gyenge, fogyatékos gyermekeknek külön osztályokat és iskolákat nyitnak, akkor méltányosnak kell tartaniok azt is, hogy ebből a szempontból is bizonyos szelekciót lehessen végezni a növendékek között. Természetesen azt mindenkinek meg kell engednie, hogy kivételes esetektől eltekintve, ennek az iskolából való eltávolításnak el kell venni a „kicsapási" élét és jellegét. Ugy kell ennek az eljárásnak alakulnia, hogy az ilyen növendéket átteszik az egyéni adottságainak megfelelőbb más nevelési körzetbe. Félő ugyanis, hogy a kicsapás a növendéknek minden reményét és kedvét elveszi attól, hogy mások által megbecsült, tehát kifogástalan ember váljék belőle. Az egyéni nevelés kérdéséinél a dolog természete szerint léptennyomon felbukkannak a társadalmi nevelés kérdései és így előágazik a növendék megismerésének és megértésének a harmadik problématagozata : a növendéknek mint jelenlegi és jövendő szociális lénynek a megismerése és megértése. Jóllehet minden nevelés végelemzésben azt tűzi ki munkája céljául, hogy a növendékből az emberi társadalomnak értékes tagját formálja ki, mégis a tudatos társadalmi nevelés problémája inkább csak az újabb időkben jelentkezett. Az újabb ' idők érzékeltették jobban az emberekkel a régi rómaiak megállapításának a nagy igazságát: senatores boni viri, senatus autem bestia. Az individualista nevelés is állíthat a társadalomba kiváló egyedeket, ú. n. egyéniségeket, azonban nem ad semmiféle nevelési garanciát arra nézve, hogy a növendékek megtanulják és beleéljék magukat a közösség életébe, a közös munkába. Mert nem elegendő a kívánatos, jobb társadalmi élethez, hogy a növendék előadásokat hallgasson a közönséggel szemben való kötelességeiről, történeteket olvasson hősökről, akik nagy áldozatokat hoztak a közösségért, amelyben éltek —,