Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1923

13 megváltása érdekében a nemzetnek nagy szüksége van olyan ifjakra, akik krisztusi elvekkel felvértezetten tudnak, akarnak, szeretnek dolgozni kötelességből és önzetlenül is. Erre emlékezteti őket a tantermek feszülete alá helyezett magyar Hiszekegy szövege és a Nem, Nem, Soha ! plakátja. Hazafias nevelésünkben lelkesít bennünket az a meggyőződés, hogy lelkiismeretes munkánkkal a hazai történelemnek egy új, nagyobb és boldogabb korszakának az előkészítéséhez nyujtunk segítő kezet, mert csakis szilárd vallás-erkölcsi alapon álló, hazafiasan érző és cselekvő nemzedéktől függ hazánk jövője. 3. Fegyelmi állapot. A nevelés egyöntetűsége szempontjából alakuló értekezletünkön megállapítottuk és jegyzőkönyvbe foglaltuk a nevelésre és fegyelmezésre vonatkozó főbb szabályokat és az iskolai év elején az igazgató és az osztályfőnökök megmagyarázták a tanulóknak a fegyelmi szabályok intézkedéseit. Minthogy minden második héten délután folyt a tanítás s minthogy tantermeinket s azok felszereléseit az állami főgimnázium tanulói is hasz­nálták, a fegyelmezésre nagy gondot kellett fordítanunk. A tanítás ideje alatt szigorú ellenőrzést gyakoroltunk mindenütt; tisztaságra, rendre, elő­írt időben pontos megjelenésre szoktattuk és a kártevéstől óvtuk növendé­keinket, a rendetlenkedési hajlamot megértő szeretettel és következetes szigorúsággal irtottuk közöttük: délutáni tanítás után azonban, főképen télen az esti időben, ifjúságunk külső viselkedésének ellenőrzését meg­felelő körültekintéssel nem gyakorolhattuk. Igazolatlan óramulasztás csak szórványosan jelentkezett. Nagyobb fegyelmi eset egyszer fordult elő, amikor három III. B) oszt. tanulót lopás miatt ki kellett zárni az intézetből. Általában igyekeztünk elhárítani mindazt, ami a jó erkölccsel ellen­kezik és ami a művelt férfiúvá fejlődésnek, a jó rendnek, szokásnak és a szociális erények megszerzésének útjában áll. Fejlesztettük a lelki­ismereti érzékenységet, a tekintélytiszteletet s a komoly és fegyelmezett élet megszerettetésére törekedtünk. 4. Oktatás. Az előírt tananyagot a Tanterv és Utasítás alapján végeztük az összes osztályokban. Tanulóink előképzettsége a felvételi vizsgálatok elrendelése óta határozottan javult, de az elemi ismeretekben némi fogyatkozások még mutatkoznak. Az állami gimnáziummal felváltva minden második hét délutánján végzett tanításunk tanulmányi eredmény terén feltűnően éreztette káros hatását. Délutáni tanítás idején megrövidített órák alatt népes osztályokban alapos munkát és gyakori számonkérést végezni nem lehet, de a tanulók sem jönnek megfelelő készültséggel a délutáni előadásokra, mert otthon nincs meg a délelőtti időben a szükséges ellenőrzés a családtagok elfog­laltsága miatt s a tanulók sem használják fel kellő szorgalommal a dél­előtti időt a készülésre. Szomorú, hogy intézetünk már harmadik éve van ebben a helyzetben és nem fejthet ki alaposabb munkát, holott a

Next

/
Oldalképek
Tartalom