Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1922
8 Eötvös szerint, aki különben megsejtette Petőfi nagyságát, itt lehet megfigyelni,' miként „vált múzsája, ez a piroscsizmás királyleány, német filozófussá." Petőfi és élettagadó lemondás! Nietzsche a Felhők egyik versét nagyon szerette, diák korában szavalgatta barátainak s zenét is írt hozzá, de ki merne ma arra gondolni, hogy itt a pesszimista filozófia egyik olymposi küldötte hirdet megváltást? A Felhőkben ismét az életet szerető s nagyon egészséges Petőfit kell látni: a boldogságvágy illúziói kialudtak előtte, lelke elsötétedett s ebben az éjszakában fekete akkordok hangzanak fel: a múzsa éneke. Az „Örült" szaggatott és rémült szavai ezek, egy sebzett lélek apokaliptikus hánykódása. S ha lehántjuk e versekről a Byron-hangulatokat s a legközvetlenebbül ható életmozzanatokat, megmarad a fájdalom bölcsessége, a vanitatum vanitas halk bánata, amely nem sokkal később a koltói boldogság-kertben zeng fel a legsejtelmesebben : a „Szeptember végén"-ben. Mintha két szellem csatázott volna e lélekért: Bolond Istók csapongó öröme s az. öreg ember világtól elhúzódó dacos pesázimizmusa. S Petőfi múzsája a naiv életszeretetből kifinomította a legművészibb értéket, azt az aranyos humort, mellyel az élet apró szépségeit megcirógatta a genre-képekben, s a nihil kopár vigasztalanságából hozta a mulandóság csendes szomorúságát, amely, mint a magyar ősz, ott zokog legtöbb versének a mélyén. Mi történhetik e boldogság-filozófiával, ha oly érzékeny és heves lélekben lakik, mint Petőfi? Sok remény és csalódás, újra kezdések, közben nagy elkomorodások, s egyre fokozódó nyugtalanság, mely ellenállhatatlanul sodorja egy ismeretlen cél felé. Először a szerelem felé : a boldogságvágy a szerelemben akar beteljesülni. Egy holdsugaras regény következik : Csapó Etelkában alakot ölt a szerelemvágy-múzsa s egész költeményciklusra ihleti Petőfit. Fájdalma cipruslombokat szór a fiatal leány sírjára, akiről múzsája elhiteti, hogy szerette. Az ábrándos és érzelmes fiatalság könnyezik e monoton-szépségű és temetőhangulatú vers-Pantheonban. A boldogságvágy, mely a szerelmi ideál lefoglalására törekszik s mely az ilyen képzelt, vagy a várakozás izgalmaitól éltetett lángból: önmagából táplálkozik, lecsügged s innen van, hogy a „Szerelem gyöngyeidben már érzik múzsája bágyadtsága. — De nemcsak életéből ismert nők pendítik meg benne az aeol-hurokat, a szerelemvágy sok-sok alakban vibrál Petőfi költészetében s öntudattanul is belesugárzik minden alkotásába. Vajion a János vitézbe nem önmagát öltöztette-e Petőfi, aki a boldogság tündérkirálya akar lenni? — Csalódottságában új szerelemmel vigasztalódik, s ez nem csapodárság, hánem Petőfi költészetének legbensőbb lényege : a szerelmi boldogság keresése. A Felhők korában az első szerelem tündérálmaival gyógyítja lelkét: a meddőség és kiábrándultság sűrű felhőiből, mint egy fényes könnycsepp gördül ki egyik legszebb és leglíraibb verse: a Tündérálom. A gyermekifjút, aki vágyaitól megcsalottan s megrabolva kétségbeesetten lép a kopár sziklára, hogy a mélységbe vesse magát, visszahúzza „ábrándalakjainak legszebbike."
