Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

22 ben, akinek mind magam, mind rendem nevében hálás köszönetet mondok. Fényt és díszt ad az a mai szép ünnepünknek, hogy nemzetgyűlésünk elküldötte képviselőjét, Teleki Pál gróf volt miniszte elnök urat, aki akkor, amikor nemzetünk életerét vágták el, segített a nemzetmentés nagy munkájában, segített Magyarország felélesztésében, amiért neki hálás köszönetet mondok. Tegnap esté külön alkalmam volt hálás köszönetemet kifejezni Szeged város nagyérdemű magisztrátusának, Szeged város képviselőinek, akik annyi időn keresztül sohasem csüggedtek, minden anyagi eszközt rendelkezésünkre bocsátottak. Annak a sikernek, amelyet felmutattunk, elsősorban ők a legfőbb tényezői. Rámutattam tegnapi beszédemben két olyan motívumra, amelyek kimagaslók: az egyik az, hogy ebben a városban a mi rendalapítónk, Kalazanciusi Szent József között és a város közönsége között sokkal melegebb és bensőbb viszony fejlődött ki, mint hazánk bármely városában. Kerestem az okot, amelyre ez visszavezethető és abban találtam meg, hogy ebben a városban közös öröm, közös bánat fűzött össze 200 esztendőn át. A másik az, hogy e város falai között a piaristák a hazafiúi érzelem terjesztésére megtalálták a legmelegebb fészket. Innen özönlött szét egész Bácskába és Bánátba; a bácskaiak és bánátiak eljöttek ide, nem kényszerből, hanem a szeretet által vezéreltetve, mert tudták, hogy mi atyai keblünkre öleljük őket és nemcsak magyarokká igyekszünk nevelni a haza hű fiává, hanem mindenekelőtt erkölcsös, tudományosan képzett emberekké. Ez a két fontos tényező az, ami minket a múltban különösen Szegedhez fűzött. Az egész mai ünnepségen tanítványaim és a rend tanítványainak hazaszeretete az, amely kétszeresen jól esett, mert hiszen megszállt területről siettem ide, hogy ma itt lehessek, erőt és lelkesedést merítsek a jövő küzdelméhez, amit bele fogok plántálni rendtársaim lelkébe, hogy folytassák azt, amit elődeim abbanhagytak. Erre a munkára kérem Isten szent áldását és magamat, rendemet továbbra is a nagyérdemű kormány, nemzetgyűlés, Szeged város magisztrátusa, mélyen tisztelt vendégeink, intézetünk összes volt növendékeinek jóemlékébe ajánlom. A viharos éljenzés és taps lecsillapultával Teleki Pál gróf volt miniszterelnök, Szeged város I. kerületének nemzetgyűlési képviselője nagy érdeklődés mellett a következő beszédet intézte az egybegyűltekhez és Szeged népéhez Mélyen Tisztelt Uraim! Azt a kötelességet érzem, hogy ma a jövőbe nézzek, a jövő felé tekintsek. Amidőn ezt teszem, kiindulok onnan, ahonnan a mai ünnep is kiindult, a templomból, ahol hálát adtunk az Úrnak, hogy ezt a jubileumot megengedte érnünk és kiindulok az Úrnak szavaiból, melyeket a mai ünnepen hallottunk, Szent Márk evangéliumának ma felolvasott részéből, amelyben az Úr elküldötte tanítványait széles e világba, hogy hirdessék az igét: azok, akik hisznek, üdvözülnek, akik nem hisznek, elkárhoznak. És az Úrnak tanítványai, kegyes atyái, akiknek magam is büszkén vallom magamat növendékének — bár nem a szegedi, hanem a budapesti