Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

23 házból kerültem ki — a kegyes atyák is ugyanígy évről- évre az Úr rendelkezése szerint kibocsálják tanítványaikat; kibocsátják az élet nehéz viszonagságái között is, de talán sohasem bocsátották ki a magyar piaristák tanítványaikat olyan viszontagságos időben, mint ma és fogják kibocsátani abban a néhány esztendőben, amely most következik. Ezért méltóztassék megengedni, hogy én az ifjúság feladatai elé tekintsek és azokat három részre osszam. Először abból a szempontból nézem az ifjúságot, ahogy azt ma magunk előtt láttuk, mint cserkészeket, tehát úgy, hogy ez az ifjúság lesz hivatva a nemzet erejét képviselni. Ebben az ifjúságban kell, hogy megtestesüljön az az erő, amelytől ennek a nemzetnek újjáépítését várhatjuk. Amikor az ifjúságot abban az egyenruhában, amely idegen, angol ruha, látjuk, akkor eszembe jutnak azok a kellékek, melyek szükségesek ahhoz, hogy egy nemzet saját erejéhez képest megfelelő uralmat gyakorolni és megalapozni tudjon magának, megfelelő tiszteletet tudjon szerezni a nemzetnek. Láttam ebben az egyenruhában az angolokat otthon, a kolóniákban és láttam, hogy mi az, ami az angolt naggyá teszi és lehetővé teszi azt, hogy az angol sok nép felett gyakorolja hatalmát és hogy másrészt mindig ügyes politikával nemcsak az alája rendelt népek felett, de az egész világ többi népe felett megtalálja az egyensúlyt és az utat arra, hogy ő maradjon a győztes. Ez az, hogy mindenkinek megadja, ami az övé, mindig úgy, hogy amit tesz, a saját hasznát lássa, de a saját hasznát csak addig, ameddig ez föltétlenül szükséges, sohasem azon túl, sohasem gyakorolva erőszakot, hanem mindig csak a cél érdekében és ennek az idegenek által való elismerésében találja meg az eredményét, azt, hogy mások is jól érzik magukat ő alatta, más népek is ki tudják fejteni alatta erejüket, ki tudják fejteni egyéniségüket és mégis ő marad az, aki vezet és irányít. Azt hiszem, hogy ha mi akkor, amikor újjászületünk, ezeket fogjuk szívünkbe vésni és idővel gyakorolni, akkor útmutatást találunk ebben a jövőre egy olyan nemzetre, mely Európa keletén missziót van hivatva gyakorolni, amely misszió a nemzet kultúrájában, abban a kultúrában, amelynek a kegyes atyák is részesei, építőmunkásai, leli magyarázatát. A másik feladat a tudomány terjesztése. Nemcsak azt fogjuk várni az új nemzedéktől, hogy tanuljon tudományt mutatni és tudást terjeszteni. Talán egyike voltam azon keveseknek, akik a legközelebbről láttuk — bár ma látjuk mindnyájan — hogy minő óriási hiba volt az, hogy bennünket nem ismernek a külföldön és ebben nemcsak másoknak és nemcsak a szerencsétlen történeti körülményeknek volt részük, hogy Ausztria által körülzárva közvetlen utunk kifelé nem volt, de részünk volt ebben magunknak is, akik nem tekinthettünk kifelé és nem kerestük magunk sem a szálakat. És ha ma is azt látjuk, hogy a mai nemzedék sem keresi, az ifjúságnak az a legelső hivatása és kötelessége, hogy úgy vegye magába a tudományt, hogy ne csak az itthoniakat tanulja meg, hanem idegen nemzetek szokásait, lelkületét is megismerje és belevigye az idegen nemzetek lelkületébe és tudásába, a mi léte-