Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

10 fősúlyt, keveset, de jól. Tanítási rendszerük nem volt merev, az utasitásol és szabályok vaskeretébe zárva, észszerű, nemes szabadsággal éltek és íg meg volt adva a fejlődés lehetősége. Míg a többi iskolák az előző századol szellemi kincsein kérődztek, a piaristák fája az új idők szellemének megfelelőei uj hajtásokat is hozo.t. Iskoláikban bátran megszólaltatják az új bölcseletel a földrajz, hazai történelem, mythologia, római régiségtan és egyéb tudomá nyok tanítását csak a piaristáknál találjuk. Különös figyelemben részesítik i máshol elhanyagolt mennyiségtant és természettudományokat. A szegedi intéze nemcsak népességével, hanem a benne uralkodó szellemmej és tudományo: hírével is messze kivált a hazai intézetek közül, ami csak fokozódott akko midőn a város a gimnáziumot líceummá fejlesztette 1792-ben. E tény mérhe tetlen hatással volt a város és környékének szellemi fejlődésére. A rend leg kiválóbbjai tartották kitüntetésnek a líceumi tanárságot és nem egy történeim név viselője szította ismét magasra a tudományok iránti vágyat a tüzes magyar keblekben. Ámde a tanító, aki csak ismereteket közöl: mesterember; aki a jelleme neveli, művész. A piarista atyák művészek voltak. Sokra becsülték az értelem mű velését, de sohasem hitték, hogy ez egymaga elegendő az erkölcsi műveltség biztosítására. A kiművelt értelem csak tolvajlámpás, mely a bűnök és a; érzéki vágyak útjainak megvilágítására is felhasználható. A tudomány csal akkor áldásos, ha a lélek és jellem művelése lesz ellensúlya: „a szép lélek tiszta erkölcs, harmonikus élet: ez az igazi remekmű. Azért Isién a szobrokat a képeket lenn hagyja, de a múzeumába a szép lelkeket viszi át, mert E márványremekből meszet égethetnek, a képből rongy lehet, de a lélek, melj Isten képére alakult, maradandó, örök emlék lesz; ezt a remekművet az Úi Isten élvezi. Ezt hitték és ennek értelmében cselekedtek. De a lelket így kiművelni, ily remekművé tenni csak vallással lehet. Ezért nőttek ki a piaristc iskolák mindenütt a templom mellett, hiszen ott volt azoknak a helye. És neveltek lelkeket, melyek voltak, mint a damaszkuszi penge, edzettek, ellenállhatatlanul keresztülhatolók minden akadályon és azért mégsem ridegek, hanem gyöngéd, lágy csengésűek. Neveltek vallásos lelkeket, kiknek vallásossága nem volt hideg, komor, hanem lelküket úgy szövi át Isten, mint egy szép májusi vasárnap délelőttöt, hol az ég kékjéből, a fák zöld szeméből az ugrándozó táncos napsugárból Isten mosolyog ránk. Kopogtattak és élő források buggyantak elő a kopár pusztában. Imádkozni és énekelni tanítottak. Piuszok voltak a szó legnemesebb értelmében, kik tudtak mosolyogni, örülni és emellett testük, lelkük legparányibb atomáig hungarusok. Hiszen a magyar föld adta őket, a magyar kultúra szolgálatára szentelték életüket, magyarságuk szent szeretetére nevelték fiaikat is. Jóllehet a tanítás nyelve egy századnál tovább latin, de minden piarista egy lángszóró volt, melynek tüzében porrá égett minden, ami nem magyar, nemcsak az iskolában, de ennek falain kívül is. Abban az időben Szeged város polgársága nagyon vegyes nemzetiségekből : német iparosok, dalmát és szerb kereskedők, német nyelvű katona-