Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912
9 tanulókat, de ezeknek a megoldása sem horzsolja a lehetetlenség határait. Általában nagy a panasz, hogy sokat kívánnak -a tanulóktól. Ezen a címen igen nagy a felzúdulás a „túlterhelés" ellen Nem kell nagyon messze mennünk, hogy e támadások élét egy kicsit tompíthassuk. 1903-ban még öt tárgyból kellett a tanulóknak írásbeli érettségi vizsgálatot tenniök, ma csak háromból. 1903-ban egy év alatt kellett két kötet irodalomtörténetet elvégezniük, ma két év alatt. Az anyanyelv tanításában a grammatizálást az olvasmány nagyobb térfoglalása váltotta fel. Az első osztálytól fogva az olvasmányok elrendezése néhány, tantervünkben nem túlságosan a tanulók szellemi fejlettségéhez, értelmi fokához ós érdeklődési köréhez szabott kivételt nem tekintve olyan természetű, hogy előkészít az irodalmi összefoglaláshoz az irodalomtörténetben s így e történelmi összefoglalást az irodalom ismerete alapján könnyebbé és élvezetesebbé teszi. A latin nyelvben is feladták azt a célt, hogy a cicerói stílusra neveljenek, nyelvtani szőrszálhasogató finomkodásokba öljék az időt és a tanuló energiáját. Ma az olvasmány a fő. Ez, azt hiszem, nem nehezítés. így igyekeztek a latin nyelv tanítását inkább irodalmi, mint nyelvészeti célt tűzve ki a tanítás végpontjául, élvezetesebbé tenni. Sőt az alsó fokon olybá módosították a tanítási módszert, hogy lehetőleg közel álljon az élő nyelvek tanításához, beszélgető módszer váltotta fel a régi szőrszálhasogatást. A kicsinyek olvasmányát tartalmilag úgy állították össze, hogy a megkönnyített, megjavított módszernek kellő és érdekes anyag állhasson rendelkezésére. A német nyelv tanítása lehetőleg szendéitető alapon történik ; sokkal több figyelemmel vannak a mindennapi társalgás fogalmaira s a nyelvtanulást szinte teljesen gyakorlati módszerrel igyekeznek könynyebbé, élvezetesebbé és így eredményesebbé tenni. Másutt meg úgy segítettek, hogy az egy évre soknak bizonyultanyagot két évre osztották'; vagy ugyanazon tárgy egyes ágai között a sorrend megváltoztatásával, a fokozatos haladás megvalósításával igyekeztek a tanulók munkáját megkönnyíteni. Egyáltalán az iskola felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt (kísérletek, szemléltető eszközök, preparátumok, képek stb.), hogy a tanulók munkáját megkönnyítse. Ebben néha elmegy addig a szélső fokig, melynek áthágása egyenesen veszedelmet jelent, mert ez az eljárás a tanulókat az önállóbb tevékenységtől teljesen elszoktatja, a „maguk lábán járás"-ban nem gyakorolja. A könnyítés így részint a kívánalmak mérséklésével, részint a módszer javításával történt. Erős az a törekvés, hogy a tanítási anyag revíziójával az iskola és az élet között nagyobb kapcsolatot teremtsenek s így az élet gyakorlati kívánalmait lehetőleg nagyobb mértékben tekintetbe vegyék.