Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912
10 Egyre erősebb az a törekvés, hogy a művelődésnek ma már csak történeti értékű elemeit szűkebb térre szorítsák s a jelen viszonyok tüzetesebb tárgyalásával a mai élet kívánalmaihoz közeledjenek. Másfelől meglehetősen erős az az áramlat, mely az iskolatípusok szaporításával igyekezik nagyobb teret adni, főleg a felső osztályokban, a tanulóknak egyéni hajlamaik érvényesítésére. Hogy tökéletes iskola sohasem volt, mutatja az a körülmény, hogy a pedagógia története állandóan reformtervekről számol be. A mai iskola sem tökéletes; ezt senki sem állítja, legkevésbbé azok, kik ennek az iskolának aktiv munkásai. De tény, hogy a támadók jó részéből hiányzik az a komolyság, melyet ennek a fontos, generációkra jelentős ügynek megoldása megkívánna. Ne támadás, javítás legyen a cél! Ha az életben semmi sem tökéletes, az iskola sem lehet ilyen. Az iskola történeti fejlemény, mely a fejlődő idők bélyegét viseli magán. Aki a pedagógia történetében csak némileg is jártas, láthatja, mint alakult át időnként a tananyag, a módszer, a tanítók bánásmódja a tanulókkal szemben. Egy természetes. Az iskola nem tehet hirtelen ugrásokat. Neki meg kell várnia azt az időt, mikor a forrongó reformtörekvések bizonyos megállapodott, megérett alakot öltöttek. Mindnyájan érezzük, kik nem vagyunk elfogultak egy-egy tanulmányi ág érdekében, hogy a tanulmányi anyag egészében is és egyes részleteiben is reformra szorul, s aki igazságos, észre fogja venni, hogy éppen a tanárság körében erős részint a tananyagra, részint a módszerre vonatkozó újítások iránti érzék. Egymást érik az erre vonatkozó értekezések, megbeszélések. Helytelen tehát az a vád, hogy az iskola elzárkózik a haladás elől, csak annyi igaz, hogy az iskola felelőssége tudatában óvatosan jár el, megvárja, míg a felhozott nézetek bizonyos konkrét, általánosan elfogadott eredményre vezettek. A javításra való érzék mellett megvan a mai iskolában egy másik tünet, melyet Heinrich Lhotzky hangsúlyoz, a gyermekek „egyenrangúsog^-áiiak az elismerése. 1 A gyermeket nem tekintik alattvalónak, a vele való bánásmódban kifejezésre jut a gyermekben az ember megbecsülése. Ennek megfelelően a tanulókkal való bánásmód is egészen más, mint régente volt. A tanárok ma nem ülnek olimpusi magaslaton, foglalkoznak a gyermekekkel, érdeklődnek viszonyaik iránt, igyekeznek hozzájuk közelebb férkőzni, a tanuló és tanár viszonyát bizalmasabbá, meghittebbé, közvetlenebbé tenni. Találkoztam szülőkkel, kik e tüneten csodálkozásukat fejezték ki, kik eléggé tudják e változást méltányolni, kik gyermekeiken tapasztalták, mily szívesen beszélnek gyermekeik az iskoláról, az iskolai életről. Mondják, hogy mily távolság választotta el őket csak néhány évtizeddel ezelőtt is tanáraiktól s mennyivel közelebb 1 Die Seele deines Kindes. Ein Buch für Eltern. 46. 1,
