Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1911

6í. valóban életbevágó érdekei fűződnek hozzá. A középkori szerzetes krónikaírók egyszerű mestersége hamarosan művészetté finomul a vele foglalkozó kitűnő tudósok kezén. A történeti kritika egy század alatt nagyobb haladást tesz, mint korábban egy ezredév alatt. A kutatásainak közkinccsé tételére hivatott történettanítás párhuzamosan halad vele és nemcsak hogy állandóan megtartja a XIV. sz. végén nyert helyét, hanem szívós kitartással századról-századra mind jobban kitágítja és egyre szervesebben kapcsolódik bele a pedagógia rendszerébe. Eleinte ugyan meglehetősen lassú tempóban történik térfoglalása, elérendő céljaj zavarosak és a tudomány érdekeitől távolállók, de azért a haladás mégis félreismerhetetlen. A történettudomány és tanítás ezen kölcsönbe járó, egymást kiegészítő fejlődésében nagyjából négy korszakot különböztethetünk meg.

1 Az első,, a XVI. századojt és a XVII. század

1 első felét felölelő korszakot a tendenciák kofának nevezhetjük. A történetírás föllendülése mélyen átérzett életszükségletből fakad és szorosan körülhatárolt célokat szolgál: történeti alapot kell szolgáltatnia a humanizmusnak az ókori irodalommal való beható foglalkozáshoz, más oldalról igazolnia vagy cáfolnia kell a reformáció szükségességét és jogosultságát. Ez a kettős tendencia határozza meg a történettanítás anyagát és célját is. Nem mint önálló tantárgy szerepel, hanem a klasszikus nyelvekkel és az erkölcstannal kapcsolatban, hogy amazoknak az írólc megértéséhez szükséges történeti megvilágításokkal, emennek pedig oktató, szívnemesítő példákkal szolgáljon. Luther leghasznosabb embereknek és legjobb tanítóknak mondja a történetírókat, mert müveikből ismerhetjük meg, miként tartja fenn és kormányozza Isten a világot, hogyan jutalmazza és bünteti az embereket. Melanchthon szintén úgy gondol ködlik, hogy a történelem nem más, mint egy nagy példatár, mely imutatja, mily keményen bünteti Isten a bűnösöket és mily kegyesen oltalmazza a jámborokat.

2 A XVII. sz. második felében azonban fokozatosan elszíntelenednek, letompulnak a humanista és vallásos tendenciák. A humanizmus Tiova-tovább szobatudománnyá lesz, elveszíti az élettel való eleven kapcsolatát s a vallásos kérdések sem játszanak többé oly nagy, mondhatni kizárólagos szerepét az európai emberiség gondolatvilágában, mint egy századdal előbb. Helyöket, legalább részben, az egyre fokozódó politikai érdeklődés tölti be, melyet elsősorban az á llamhatalom eredete, fejlődése és egyes jogi vonatkozások

1 tisztázása izgat. A történeti érdeklődés és kutatás céljának eltolódása 1 Paulsen F. felosztása. Pädagogik. 4—5 A. Stuttgart und Berlin, 1912. 355 s kk. II. 3 Heinrich i. m. 12—13 1.