Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

55 Teljesen kifáradva tértünk éjszakai pihenőre, de másnap már kora reggel friss erőben indultunk Jaszenován át Oraviczabányára. Az út eleinte egyhangú, de később, amint feltűnnek a délmagyarországi hegyvidék előfutárai, majd a Verseci-hegyek kupolái, egyre érdekesebb lesz s innen kezdve változatos, erdős, dombos vidéken át visz az út Oraviczáig, ahova 10 óra után értünk. A város egy hosszú völgyben fekszik. Az egészet a főutca szeli át, melyből itt-ott mellékutcák nyílnak a hegyoldalon fekvő házakhoz, másutt, ha a völgy engedi, az utca is szélesebb lesz, vagy épen térré szélesedik. Igazi kisváros. Alacsony emeletes házai, rokkant földszintes épületei békésen férnek meg egymás mellett, nem irigykednek a pár újabb és igazán városias családi vagy bérházra s valamennyit szeretettel védelmezik a két oldalt einyuió negyek. A délelőtt eltelt az elszállásolással, legnagyobbrészt családoknál, délután pedig kirándultunk Marillavölgy-fürdőbe. Nehéz, de gyönyörű út volt. Nem maga az út, mely az előző esőzésektől sáros és síkos volt, hanem a vidék, melyen át vezetett, a kilátás, mely minden fordulónál magasabb és magasabb pontról mutatta az alattunk kanyargó völgyet, a felhők közül kibukkanó nap fényében játszó erdőséget. A hegyi források vize itt-ott vékony erekben csörgedezik le a hegyoldalon, máskor meg egész vízesésben szakad le a sziklákon az összegyűlő nagyobb víztömeg. Az erdőség ünnepi csendje borul a vidékre. Egy-egy örömkiálltás, majd harsogó kacaj, ha valaki a síkos kapaszkodón kezével is. segít járni, a szomszéd hegyoldalon vezető széles úton egy-egy kocsi elmosódó zörgése vall az emberi életre. A völgyben sziklákon táncoló patak egyhangú, halk zenéjére bólogatják fejüket a magasra nyúlt fenyők, inognak az alacson bokrok zöld galyai. Majdnem két óráig tart az apró pihenésekkel megszakított hegymászás. A vidéket csak e pihenők alatt lehetett élvezni, különben az útra kellett nézni, mely állandóan kellemetlenkedéseivel fenyegetett. A hegytetőről hirtelen lejtéssel a Marilla-völgybe visz az út, hol a kicsiny, de nagyon szép fürdő húzódik meg a hegyek alján, a ráboruló fák árnyékában. Maga a kétemeletes fürdőcsarnok, mely mögül sudár fenyők tekintenek át s fonnak fölötte koszorút, virágos ablakaival mint a görög színház színpada helyezkedik el és körülötte félkörben sorakoznak a fák közé rejtett apró svájci házak, déli növényekkel pompázó szállodák, az olvasó- és zeneterem, födött sétaút, étterem; közöttük a gyönyörű park egyre emelkedő hegyoldalon; kanyargós sétaútjai lassan visznek bele a jól gondozott erdei utakba. A kisütő nap melegére valami csodálatosan finom kékes pára lepte be a völgyet s adott valami különös színezetet a csöndes vidéknek. Itt-ott egy-egy bágyadt tekintetű, fázékony embert vittek sietve az izmos karú szolgák apró gyaloghintókon.