Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

56 Egy órai pihenő és uzsonna után indultunk ismét hazafelé. Az út rövidebb, kellemesebb és érdekesebb. Nem a kanyargós hegyi úton jöttünk vissza, hanem a hegy oldalán egyenesen rohantunk le a völgybe a vizesés mentén. A kitörő öröm kiáltásaitól, hangos nevetéstől zengett a völgy, pedig fülig sárosak lettünk, mire leértünk a kényelmes kocsiútra, mely magas fenyővel borított hegyek lábánál a kis patak mentén kanyarog Oravicza felé. Innen kezdve az út tiszta élvezet. A két oldalt kisérő hegyek közt hangos csobogással ugrál kőröl-kőre az ég kékségét, az erdő zöldjét visszatükröző kristálytiszta patak, melynek az imént még csak halk zenéje szűrődött fel hozzánk a magasba. Ebben gyönyörködünk, evvel örülünk s észre sem vesszük, hogy ismét a csinos kis telepen, Bányavölgyben vagyunk, melyet menet alig méltattunk nagyobb figyelemre. Akkor más cél volt előttünk; de most megállapodunk, elgyönyörködünk kis parkjában, csinos szállójában, a körülövező hegyekben. Elbúcsúzunk kis patakunktól, mely itt egy mélyedésben széles tóvá gyülemlik össze. Kristálytisztasága odavan, nyirkos vízi növények, békanyál lepik el partjait. Csak felszíne csillog már, amint kölcsönzött kékes-zöld színét megvilágítja, fényes sávokkal megaranyozza a nyugodni térő nap fénye. A tóparti kis nyári csárdából egy harmonika meg valami pengető hangszer sajátságos együttese, egy-egy nekibúsult vagy nekiszilajodott nóta kurjantása száll végig az alkonyatban. Bent a város végén a májusi ájtatosságot végző hívek érzéstől átizzott éneke s a búgó orgonahang rezeg át a napfényben égő ablakokon. Gyönyörű délután volt. A következő napot Aninán töltöttük. Félnyolckor indultunk, kissé hűvös, de elég tiszta időben. Igazi hegyi vasút. Mintha nem is fontos gazdasági célokat szolgálna, hanem csupán az utazók gyönyörködtetésére építették volna. Minden fordulónál, minden viadukt és alagút után új szépségbe tűnik fel az egyre vadregényesebbé váló vidék. A figyelem, érdeklődés egy percre sem lankad, csodálkozásunk egyre újabb és újabb tárgyakat talál. Egyik hegyoldalról a másikra kúszik a vonat, néha nagy kerülőkkel majdnem egész kört írva le, de közben jó pár méterrel emelkedik, máskor egy merésszebb viadukttal rövidíti meg az utat mély völgyszakadék fölött. Ha a keresztül-kasul húzódó hegyek beszorítják, egy-egy alagúton át menekül a kelepcéből. A néha teljes napfényben fürdő, máskor árnyékba merülő vidék oly szép, hogy elfeledteti velünk a pálya merészségét és csak akkor érzünk valami elfogódást, mikor egy-egy hosszabb viadukton haladunk át, vagy a pálya mellett alig egy lépésnyire majdnem függőlegesen esik le a hegyoldal pár száz méter mélységbe. Közben számláljuk az alagutakat, hogy megláthassuk az egyik bejáratánál a híres Madonna-képet, de az ötödik-hatodiknál már összezavarjuk; a gazdag haragos-zöld erdők, a kibukkanó kopár sziklafejek, a völgyfenekén