Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909
15 de megismerjük a mi nemzetünk munkáját is, mely hatással volt a művelt népek fejlődésére, kultúrájukat előmozdította vagy védelmezte. Amit tehát tőlük tanultunk, nem koldusadomány, hanem a kölcsön visszavétele, ami ránk nézve nem lealázó. A nemzetek életében is érvényesül a munka felosztás. A munkában mi is részt vettünk, a közös eredményhez nekünk is jogunk van. Nem kell restelkednünk amiatt, hogy a nyugati népektől sokat tanultunk, csak a mi védő munkánk viszonzása az. Amit pedig átvettünk, azt mind kamatoztattuk is és nem egy dologban járultunk mi is a közös emberi műveltség fejlesztéséhez. Ez az összehasonlítás elriaszt minden hiú dicsekvéstől, de megerősíti nemzeti önérzetünket s arra buzdít, hogy minél többet várjunk magunktól és minél kevesebbet másoktól. Az egyes nemzetek élettörténetében, különösen azokban, amelyek már befejezetten állnak előttünk, észre kell vennünk azt az emelkedést és hanyatlást, virágzást és pusztulást, amely a nemzeti erények és bűnök hullámzó erősödésével és gyengülésével párhuzamosan őket diadalra, majd bukásra vezette. Maguk voltak sorsuk irányítói, jellemük, akaraterejük, erkölcsi érzetük, munkásságuk szárnyam emelkedtek s ezek hanyatlásával sülyedtek vagy pusztultak el. Világos bizonyságai annak, hogy a dicsőség az erények, a bukás a vétkek eredménye. Ezen örökös hullámzás közepette könnyű észre venni azt a vezető szellemet, aki a kisebb nemzeteket is megvédelmezi s a nagyokat is letöri érdemük szerint s akit a mi költészetünk s népünk hagyománya bizalommal a magyarok Istenének is nevezett. A történelmi fejlődés mai eredményeit a földrajz ismerteti; nem taníthat tehát mást, mint a történelem. A végső, erkölcsi hatás itt is csak az lehet, ami ott, csak talán közvetlenebb, mert nem a mult — minket távolabbról érintő, letűnt világában, hanem a közvetlenül érdeklő jelenben, a szemeink előtt lefolyó életben láthatjuk tanításai igazságát. Etnográfiái része a nép jellemzésével a mai élet keretében mutatja be, hogy bizonyos faji jellemvonások, erények és bűnök, mily hatással vannak egy népnek nemcsak erkölcsi, hanem anyagi életére is, megismerteti nemzeti hibáinkat és erényeinket, melyek az egyénekben élnek, tehát minden fejlődés és haladás is csak ezek munkája lehet. Amire a letűnt nemzetek életében a történelem, arra tanít az élő és fejlődő nemzetek életében a földrajz s a mult bizonyságai mellé a jelen bizonyítékait adj a. De megtanít azonkívül a természet szépségeinek szeretetére is, különösen ha nemcsak leír, de illusztrál is. A mi hazánk természeti szépségekben oly gazdag, hogy minden összehasonlítás mellett is megelégedettség, büszkeség töltheti el szívünket, hogy ez a föld a miénk s ha szépet akarunk látni, itt is megtalálhatjuk, nem kell mindent a külföldön keresnünk. Ha a természet azon könyv, melyben csak olvasni kell tudni, hogy