Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

14 tének felkeltésével először emeli az embert arra a magaslatra, hogy belássa azt a szellemi kapcsolatot, mely egy nemzet tagjait összeköti, megértse és megérezze azt a nagy eszmét, melynek annyi önfeláldozó martira és hőse van, beiktat értelem és érzés szerint a haza, a nemzet tudatos gyermekei közé. Meggyőz arról is, hogy annak, aki egy közösség tagja akar lenni, s annak védelme alatt különféle előnyöket élvez, áldozatokat is kell hoznia, egyéni érdekeit néha a közösnek alárendelnie. Az egyéni önzés mellé egy átfogóbb, egy magasabb eszmét állít, a másokért, a közösért is köteles küzdelmet, szeretetét azoknak is, kikkel érzékeink útján nem, csak eszményeink közössége révén érintkezünk. Ezekért az eszményekéit folytatott harc, a sziláid jellemű, erős akaratú vezető szellemek hősi erőkifejtése, a nagy tömegek egyértelmű felbuzdulása és önfeláldozása az embernek oly fenséges képét állítja elénk, amilyent csak a történelem lényes korszakai mutathatnak. S ha a különbség a tanuló és e nagy szellemek közt még oly óriási is, ha nyiltan kimondva az utánzás vágya komikus volna is, titokban, mint ábránd és vágy, ott él az sok magasabbra vágyó lélekben s az, amit kimondva elérhetetlennek tart, titkos álmaiban kedves és nem is lehetetlen. Minél fényesebb, minél fönségesebb a nemzet egy nagy mozgalma, felbuzdulása és küzdelme eszményeiért, annál rútabb és sötétebb a fény mellett lappangó árnyék, az önzetlenség közelében settenkedő érdekhajhászat, az összetartás mellett a visszavonás, a nemzeti erények mellett a meg-megújuló nemzeti bűnök, a tetterő mellett a csüggedés és lemondás, a nagy eszmék mellett a törpe kicsinyeskedés, minden bukás szomorú okozói. Amit a gyermek ideálisabban érző szíve másokban megutált, nem lehet kedves önmagában a férfi előtt sem. De a nagyok mellett ott vannak a kicsinyek is, a névtelen hősök, a sok-sok lépcső, melyeken a nagyok magasra emelkedhetnek, nekik erőt, nevüknek fényt adnak. Ezekről sem feledkezhetünk meg, hisz sorsuk a mi sorsunk is. Legtöbben ezek közé tartozunk s kötelességünket csak akkor teljesíthetjük igazán lélekkel, ha meggyőződésünk, hogy a mi munkánk sem múlik el eredménytelenül, hanem épen ezen sok kis eredményből lesz a nagy, mely az egész nemzetre hasznos. Amint a háborúban, a békében is önérzetes katonákra van szükség, mert a nagyoké az eszme, de a kicsinyeké a kivitel. Nemzetünk igazi nagyságának mértékét a világtörténelem adja meg. De amint irodalmunkat nem kell félteni a nagy nemzetekkel való összehasonlítástól, mert nekünk is vannak nagy szellemeink, kik az emberiség közös kincseivé lettek és az egyetemesség magaslatára emelkedtek anélkül, hogy nemzetüktől elszakadtak volna, s amint az összehasonlítás ott megtanít minden nagy és nemes elismerésére és megbecsülésére, ha az nem a miénk is, anélkül, hogy ezáltal magunkat kisebbítenők, itt is megismerhetjük a nagyobb nemzetek nagyobb szerepét és érdemét,