Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906

26 Sok mély és igazán megkapó gondolatot tartalmaz Seneca három vigasztaló irata is, melyek a szív közvetlen hangján szólnak a szívhez. Ezek között messze fölötte áll a másik kettőnek az, melyet anyjához (De consolatione ad Helviam matrem liber) intézett. Ennek a művének különös érdekességet kölcsönöz az a körülmény is, hogy Seneca előtt ilyen tartalmú írat nem igen volt sem a görög, sem a római irodalomban ; ami volt is, elveszett. Egy régi akadémikusnak, Crantornak volt egy ily irányú értekezése, melyben a fia halála miatt búslakodó Hippoklest vigasztalta. Erről Cicero tanúsága szerint (Acad. quaest. libri IV. 44.) Panaetius úgy nyilatkozott, hogy azt érdemes szórói-szóra könyv nélkül betanulni. Ennek a hatása alatt írta Cicero is kedvelt leányának, Tulliának halála miatt érzett mély bánata enyhítésére: Consolatio sive de luctu minuendo c. művét. Ez azonban szintén elveszett s az, mely még most is az ő neve alatt szerepel, modern szerzemény. A maga nemében az is páratlanná teszi e művecskét, hogy a szomorúság tárgya maga Seneca. De szabályos szerkezete és belső tartalma miatt is annyira kitűnő, hogy Justus Livius joggal sorozza Seneca legsikerültebb irodalmi alkotásai közé. Keletkezési ideje corsicai száműzetése elejére esik. Emlékezteti a száműzött fiáért kesergő anyát, hogy nem ez az első baleset, mely őt érte; már más családi csapások is megtaníthatták őt az élet váratlan fordulatainak elviselésére; a jelen esetben pedig annál kevésbbé kellene magát átadni a fájdalomnak, mert hiszen ő nem érzi magát szerencsétlennek, amennyiben vigaszt talál a filozófiában. A lakóhely megváltoztatása még nem szerencsétlenség. Sokan elhagyják különböző okokból hazájokat s a történelem is sok városalapítóról beszél, kik önként mentek számkivetésbe. A száműzött még mindig a világon él; ugyanazt a napot, ugyanazt a holdat, ugyanazon csillagokat látja s ugyanaz a természet veszi körül. Ki van ugyan ragadva megszokott házi környezetéből; de hiszen az erény megelégszik a legszegényebb kunyhócskával is, s a fővárosi fényt nem áhítozza a bölcs. A szegénységet sok olyannal osztja meg a száműzött, akik nincsenek száműzve s a szégyent annál könnyebben viseli, minél kevésbbé szolgált rá. Az az ellenvetés, hogy míg egy-egy viszontagság, mely a száműzöttet éri, könnyen elviselhető, de sok egyesülten súlyos csapás, a bölcsre nem vonatkozik, kinek lelkét az erény annyira megacélozta, hogy az semmi oldalról sem sebezhető. (1 — 13.) Nemcsak rá nézve, de anyjára nézve sem szerencsétlenség az ő száműzetése. Igen, az volna, ha fiában egyetlen támaszát vesztette volna el. De ő mindig oly odaadással volt gyermekeiért, hogy ezek szorulnak az anyára, nem pedig az anya ő reájok. Az utána való vágyakozás szintén nem elegendő ok az aggodalomra. 0 is nélkülözi szeretteit, de a hű szeretetnek és okos felfogásnak épen az a legszebb