Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1905

Cserép Sándor emlékezete. (Szül. 1849. nov. 12., megh. 1905. okt. 3.) kegyelet és hála követeli, hogy intézetünk jelen évi történetének első fejezetét azon férfiú emlékének szenteljem, akit a halál a munkás élet derekán ragadott el közülünk, aki 35 évig volt az ifjúság szerető atyja, kiváló oktatója s ezen szép időből 21 évig intézetünk közharcosa, 7 évig pedig lelkes vezére. Érzem, hogy milyen nehéz feladatom, midőn oly egyén életéről kell hű képet rajzolnom, aki nem volt művész, hogy látható remekműveket alkothatott volna, nem volt államférfiú, vagy hadvezér, aki korszakalkotó eredményeket -ért el, csak egyszerű nevelő és oktató volt s mégis nagy a nagyok között is, mert fáradhatatlan működésével százával nevelte hazánk művelt társadalmának a legderekabb munkásokat. Feladatom hü képet festeni Cserép Sándor harmincöt évi pedagógiai működéséről, folyton nemes célra törő, munkája egész irányáról, tiszta lelkesedéséről s nagybecsű munkája eredményeiről. Kérem az elköltözött szellemét, bocsássa meg, ha rajzom színtelen lesz, ha egyénisége nem domborodik ki oly alakban, aminőnek szerető tanítványai és Szeged város közönsége ismerték. Az a szeretetteljes megfigyelés, amellyel mint munkatársa tizennyolc éven át kísértem működését, bátorít fel arra, hogy megkíséreljem Cserép Sándor emlékét felidézni mindazok előtt, akik őt szerették. Az elköltözött érdemeinek akarunk adózni s nem tisztelhetnők meg méltóbban emlékét, mintha igaz kegyelettel vetünk rövid pillantást pályájára, felidézzük nemes egyéniségét, önfeláldozó működését, melyet a legnemesebb cél szolgálatában végzett csüggedetlenül, önzetlenül, tisztán a nevelés és tanítás magasztos eszméjéért lelkesedve. * l*