Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1905

10 Utolsó irodalmi szereplése a társaságban hivatalos bírálatának elkészítése volt Prónai, Dugonics András Életrajzáról. Felismeri a mű értékét és kimondja, hogy a társaság oly művet jutalmaz, mely irodalmunk jobb életrajzai közé tartozik. Irodalmi működésének ecsetelése nem volna teljes, ha nem említeném meg mintaszerű Értesítőit, amelyeket a szegedi városi főgimnáziumról hét éven át közrebocsátott. Szakférfiak és a hivatalos kritika egyhangú véleménye szerint mintaszerűen szerkesztett művek voltak ezek, amelyek évente az első helyek egyikét foglalták el az országos testvérintézetek Értesítői között, hirdetve, mily magas színvonalj a emelte Cserép Sándor Szeged város nagyfontosságú intézetét. * íme Cserép munkás életének halvány vázlata. S e munkás életből, ezen harmincöt évi pedagógiai működésből huszonnyolc év Szegedé. Szerette is e várost, második szülőföldjét, kedves otthonát! Míg ereje egészen el nem hagyta, minden lépésével e város javára törekedett. Ezért közszeretet és tisztelet tárgya volt, míg élt. A város előkelősége, barátai, tanítványai tisztelettel és szeretettel környezték. A szívélyes viszonyt, mely nagynevű előde alatt erősödött meg Szeged városa és a piaristák között, Cserép huszonnyolc évi szegedi tanársága, különösen pedig hétévi igazgatósága alatt nemcsak megőrizte, hanem még erősebbé tette. „Érdekes az a viszony, mely a magyar kegyes-tanítórend szegedi társházát a városhoz fűzi; sokkal bensőbb és szorosabb az, mint bárhol másutt. Mintha Szeged talajából kelt volna életre Kalazanti szent József magasztos intézménye, oly otthonos, annyira összeforrt a várossal, annak jó és balsorsában." így ír egyik éles megfigyelésü rendtársam a tanyák apostolának, Tóth Jánosnak életrajzában. S Cserép nem csak ismerte, hanem becsülte is e viszonyt s őszintén törekedett ennek szálait szorosabbra fűzni. Átélte a város nagy katasztrófáját. A piarista ház — írja az 1878—79-iki Értesítő — kis szigetként állott az Óceánban, s a piarista-otthon menedékhelye lett a hajléktalanoknak. Látta Szeged újjászületését, látta, miként emelkednek a régi földön, melynek minden rögét ismerte, a fényes paloták. Csodálhatjuk-e, ha ezen várostól többé soha elszakadni nem tudott! De volt valami még ennél is nagyobb vonzóerő, amely szívét idebilincselte : a jóbarátok, akikhez Cserép úgy ragaszkodott, ahogy csak ő tudott ragaszkodni. Ezen barátság ecsetelését megkísérelni hiú törekvés volna! Hisz ezt csak ők ismerték igazán, akik érezték baráti szívének melegét, kik előtt annyiszor nyílt meg nemes szíve a maga őszinteségében, örömben és bánatban. Midőn örömük volt, ott csillogott szemében az örömköny, midőn pedig fájdalom, hazafiúi bánat dúlta keblüket, részt vett bánatukban. Nem mélyed bánatába, megtalálja a dolog víg oldalát s megszületett lelkében a legtisztább humor, tősgyökeres magyar charakterének legfőbb ismertetője.