Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1905

8 Mint a nép fia, ősforrásból ismerte a magyar nyelvet, de ezzel még nem elégedett meg; tanulmányai alatt belátta, hogy a jó írónak és tanárnak ismernie kell nyelvünk másik, nem kevésbbé fontos forrását, a régi nyelvet is. Helyes érzékkel teszi tanulmánya tárgyává nyelvünk egyik legrégibb emlékét, a Bécsi Codexet. Kifejti alaktani tulajdonságait, hogy irodalmunk ezen emlékéből mutassa ki XIV. századi nyelvünk sajátságait. Ezen sajátságokat összeveti a rokonnyelvekkel, a régibb és újabb tájnyelvvel, hogy ezek segélyével fejtse meg a mai nyelv több jellemző sajátságait. Mily helyes tapintatra vall, hogy ezen kutatása tárgyává éppen bibliafordítást választ, mint amely szókincs tekintetében leggazdagabb. A szentírás nyelvsajátságainak természeténél fogva a fordítónak is fel kell használnia a nyelv sajátos kifejezéseit és fordulatait, a közajkon forgó közmondásokat és példabeszédeket, a nyelv különleges szórendi sajátságait, fordulatait, annak ritmikus tulajdonságait. Ezen gazdag nyelv alapján fejti ki XIV. századbeli nyelvünk hangtanát, szóviszonyítását és szóképzését. Ismeri az úttörők munkáját, a magyar történelmi nyelvészet megteremtőjének, Révaynak nagy müvét, ismeri a rokon nyelvek főkutatójának, Budenz József tanulmányainak eredményeit, ismeri a nyelvfilozofusok, különösen Schelling munkáit. A dolgozat legérdekesebb része az igeragozásról írt fejezet, amely nemcsak helyes nyelvérzékéről tanúskodik, hanem új adatokkal is gazdagítja nyelvészetünket. Cserép legértékesebb műve azonban Vajda Jánosról írt tanulmánya. Ezen dolgozatában ügyes már maga a tárgy választás is. Üjat akar írni, ezért választja ismertetésre az akkor még eléggé nem méltatott Vajda Jánost. Ma már általánosan elismert dolog, hogy Vajda János genialitásával és eredetiségével minden túlzása dacára is a szabadságharc utáni líra egyik legértékesebb alakja. Van benne valami Heine világfájdalmából, sőt a mi néha szinte visszataszító, embergyűlöletéből; szerelmi lírája néha bájos s nemes hazaszeretete, hazafias borongása, a hazát féltő, gyötrő aggodalma, a természet szeretése nemessé, az indulat, szenvedély ereje magas röptüvé teszik líráját. Cserép éles megfigyelése mesterien ismeri fel, mily hű megtestesülése Vajda egyénisége a magyar tvpusnak. A magyar charakter oly jellemző szélsőségeit egy költőnk művei sem tüntetik fel oly élénken, mint Vajda művei. A magyar ember rendesen későn ébred hibáinak, munkátlanságának, önhittségének tudatára, ezért mindig csak a maga kárán tanul. Ezt ostorozza Vajda, midőn látja, hogy nyugszik bele a nemzet az elnyomatásba. Felismeri Vajda lírájának közvetlenségét és zord fenségét, meghatja a költő rajongása a természet iránt, melynek Vajda egyik leggyengédebb dalnoka irodalmunkban. Behatóan foglalkozik a költő pesszimizmusával, mely annyira jellemző vonása Vajda lírájának, hogy Erdélyi szerint Vajda költe-