Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1904

15 Nem ajánlható eléggé éber figyelemmel kisérni különösen azt, hogy a tanuló hol, mikor és kikkel tölti el idejét az iskolán kívül, akár a család körében, akár egyebütt. Most tehát szólni fogunk arról, hogy milyen feladat vár e tekintetben a családra, illetőleg az iskolára, vagy ezek együttes működésére. Erre nézve mindenek előtt a nevelés fogalmát kellene tisztáznunk. Azonban részletezésbe nem bocsátkozhatunk, sőt a számtalan elméleti definíció felsorolásától is tartózkodunk.

1 Mi csak a végcélt tekintjük, mely nem lehet egyéb, mint az, hogy egész embert neveljünk a társadalomnak, az életnek. Ennek megvalósítása pedig a legáltalánosabb felfogás szerint az értelem, érzelem és erkölcs fejlesztésében, céltudatos irányításában történhetik s így a nevelői működés is három részre oszlik, u. m. értelmi, érzelmi és erkölcsi nevelésre. Az elsőből legtöbb jut az iskolának, a két utóbbiból pedig a családnak. 1 Pl. Plato: „A jó nevelés nem abban áll, hogy hosszas erkölcsi oklatásokat adjunk, hanem abban, hogy magunk is megtesszük azt, amit másoktól követelünk." — Vagy: „Megadni a testnek és léleknek mindazt a szépséget, melyre alkalmas." — Spenzer Herbert: „A nevelés a felnőtteknek egy nemes cél érdekében kifejtett tudatos ráhatása a nevelendőkre." — Mill Stuart: „Gyermeket nevelni annyit tesz, mint képessé tenni őt arra, hogy életfeladatát a lehető legjobban betöltse." Különösen az erkölcsi nevelést illetőleg Jinácy Ernő dr.: „A nevelésnek célja az erkölcsi jellem, vagy amint Herbart követői (pl. Ziller) pontosan formulázták, a vallás-erkölcsi jellem, mely — úgy vagyok meggyőződve — a nevelésben az egyedüli szilárd alap és biztos iránytű ama szerfölött tágas, újabb és újabb kételyeket támasztó, tömérdek megoldatlan kérdést hagyó álmeghatározások közt, minőket némely pedagógiai művek tarka változatokban feltüntetnek." (Magy. Paed. XII. évf.) slb.