Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

7 fejleszteni és kiművelni annyival is inkább, minthogy boldogulásunk vagy boldogtalanságunk nagyrészben ez ismeret s annak kellő felhasználásában gyökeredzik. A lelki élet, illetőleg a testi és lelki élet együttes-összehangzó működéséből fogom levezetni a következőkben röviden az ember földi tartózkodásának megédesítőjét s az égi birodalomba való bejuthatásának biztos útlevelét: a vallásos érzelmet! Az emberi lélek három nagy irányban nyilatkozik meg: érez, gondolkozik és akar. Igy aztán tudomást szerez a külvilág és saját testi állapotairól; a meglevők alapján a legkülönfélébb észkombinációk következtében új következtetések és eredményekhez jut; míg végre valamelyes irányban erősen elhatározza magát. A legkáprázatosabb és még eddig több tekintetben legtitokzatosabb működés a képzetek azaz a gondolkodás terén történik. E megszámlálhatatlan képzetek mindegyike, jóllehet gyorsan előbukkan, még villámsebesebben eltűnik, mégis többé-kevésbbé érezhető nyomot hagy hátra maga után. Egyirányú képzetek működésénél a nyomok hatása természetesen erősíti egymást, aminek következtében egészen világosan áll ellőtünk a probléma, hogy hasonló minőségű és hasonló vagy épen fokozott erősségű képzetek összetalálkozása már az alanyi élet nyilvánulásaiban is változásokat idézhet elő. Abban a pillanatban, amelyben a működő alany tudomást szerez e változásokról, már nem tisztán képzetműködéssel áll szemben, hanem egy kölcsönhatás eredményét, a képzetek hangulatát érezte meg. E képzethangulat legegyszerűbb nyilatkozási formája az érzelem. Az érzelem keletkezésének első eredete tehát visszanyúlik a képzetek működésére. A képzetek hatnak a szervezetre s így képzetek és érzetek együttes működésének eredménye az érzelem. Lássuk szemléltetve ; egy pár példa sokat megvilágít! Van Than Mórnak egy gyönyörű festménye: »Attila lakomája«. Ha ezt a képet szemléli egy tanult, finom kedélyű magyar ember, belsejében önkéntelenül a legszövevényesebb lelki folyamatok indulnak meg. Multunk, jelenünk és jövőnk egyszerre megelevenedik előtte. Ott ül a trónterem közepén, mereven a kerevet jobbjára támaszkodva a világ leghatalmasabb ura, az Isten ostora; büszke, szúrós, átható tekinteténél csak a terem bútorai tesznek a szemlélőre kellemetlenebb benyomást; de vajh mennyire elsimul e merevség és lágy olvadékonysággá változik át, midőn jobban szétnézünk e környezetben ! A középpont, mely felé mindenki tekintete irányul, két hegedős ihletett alakja ! Az öregebb, talán emlékeiből, talán tapasztalataiból, a mult dicsőségét zengi; az ifjabb hozzá simulva hárfáját pengeti. így már észre vesszük azon apró részleteket is, melyek első pillanatra figyelmünkbe sem ötlöttek: Attila jobbjával legkisebb, legkedvesebb fia felé hajlik ; a mély, hosszú barázdák, melyek oly félelmetes szigorúságot kölcsönöztek tekinteté-