Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

if iem találtam; a kis madár dallamos csicsergése pedig édes vágyakat és eményeket pendít meg szívem húrjain : gondolatim messze elkalandoznak", íló'ttem látom az irás szavait, melyek szerint a mezők lilioma nem vet, nem jrat, mégis mindig tündöklő pompában illatozik ; összehasonlítom e kis madár sorsával; e kis légi dalnok is édes nótákat zengedez s korántsem aggasztják 3't a bekövetkezendő időváltozások; még jobban örvendek barátom szerenrséjén boldogságán; amennyire tőlem telik sietek azt előmozdítani; iparkodok negkétszerezni örömét, igaz s őszinte bánatot érzek s mutatok balszerencséjén, vígasztalom, segítem őt s ezzel megosztani iparkodom a reá nehezedő fájdalmak csapásait; közben egy kellemes érzelem járja át egész valómat: megint jót tettem. De íme majdnem mindegyik emberi érzelem háta mögött ott lappang meghunyászkodva egy kis parányi önzés, mely az illető saját előnyére, örömére, boldogságára céloz. De vájjon tapad-e önzés, még a legcsekélyebb mértékben is a vallásosság érzelméhez? Valóban nem! Nem, ha az igazi vallásosság! Mert a csupán félelem, rettegés és függésből fakadó vallásosság még nem igazi vallásosság ! Ez érzelem tiszta, mint a hó, ment a hozzá tapadó önzésnek még halvány gondolatától is ! Olyannak kell lenni, mint a milyennek a mi isteni Üdvözítőnk tanította, midőn azt mondotta, hogy az Istent szeretni, tisztelni, imádni kell, de tisztán önmagáért, azért, mert ő Isten ! Ime, ez az igazi vallásos érzelem alaphangja ! Az összes motívumoknak, minden indítóoknak ezen alaphang köré csoportosúlva egy tökéletes harmóniába kell egyesülniük s nem szabad megtűrni, hogy egyetlen önzésből fakadó diszszonáns hang is megzavarja e magasztos összhangot! Ime, ezért mondjuk a vallásosságot a legnemesebb és legmagasztosabb érzelemnek! Erre tanít bennünket a lélektan és a hit, nézzük, mit szól hozzá az élet és a világ! Tagadhatatlan tény, hogy az emberek azok iránt, kikben a vallásosság érzelme meg van s külsőleg is szembeszökően megnyilatkozik, nagyobb tisztelettel és becsüléssel viseltetnek, mint az istentelen és vallástalanok iránt. A mindennapi élet, példák bizonyítják kezdve az ókortól, hogy a vallásos emberek sokkal inkább sietnek felebarátaik bajain, fájdalmain könnyíteni, mint a vallástalanok. De nemcsak a hitbuzgók viselkedése ez hasonló érzelműek irányában, hanem még a legnagyobb vallástalanok is kénytelenek meghajolni egy-egy nagy vallásos férfiú hódolatot parancsoló erényei előtt. Ezt mutatja az élet! A hit, élet és lélektan tehát egyre tanít bennünket! Azt iparkodunk tehát a következőkben kimutatni, hogy ez egy célra való törekvést hogyan oltjuk mi az iskolában növendékeink lelkébe ! 2