Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

10 célokat, okokat kutat ott is, hol szembeötlő, nyilvánvaló és határozottan kifejezett acél; az egész mindenség s az egyes ember életének berendezésében a helytelent és kellemetlent sokkal előbb észre veszi, ha igénytelenebb is, mint a. megnyugtatót és kellemest. Egyiknek lelkében a helyes és igazságos, a másik lelkében a helytelen és igazságtalan képzetek iránti hajlandóság az otthonosabb. E határozott irányú képzetkörök állandó hangulata pedig az optimistánál a vígság, a pesszimistánál pedig a teljes lehangoltság, komorság. Végzetes következetességűeknek pedig azért mondom ez érzelmeket, mert az illetők e nyomasztó teher állandó súlya alatt úgy a saját maguk, mint környezetük életét megédesíthetik, illetőleg inkább s többször megszomoríthatják. Az érzelmek filozófiai bemutatása után természetes átmenetként szólhatunk most már tárgyunk igazi anyagáról, a legnemesebb és legmagasztosabb földi érzelemről, mely csak emberi keblet dobogtathat: a vallásos érzelemről. A vallásosság, mint érzelem, épenúgy mint az erkölcsi, érzelmi, esztétikai és társadalmi érzelmek, képzethangulatok alanyi megnyilatkozás-formája. Létrejötte épen úgy történik, mint a többi érzelemé. Kisértsük meg egy pár lépéssel nyomon kisérni a vallásos érzelem származását és fejlődését először a még műveletlen és az értelmi fejlettség alacsonyabb fokán állóknál, majd a műveltebbeknél. Előrebocsátom, hogy általános lélektani tapasztalat szerint a műveletlenebbek vallásos érzelmének kifejlődésére igen nagy befolyással van egy magasabb, fölötte uralkodó szellemtől való félelem és rettegés, úgyszintén a veleszületett, természeti dispozició is. Útleírások bizonyítják, hogy a kultura magasabb és tisztább örömeit nélkülöző vadnépek, különösen az elemek harca, égi háború, Nap, Hold és csillagok járása, rendellenessége iránt fogékonyák. A származásától fogva beleoltott hajlandóság a rejtelmes, misztikus iránt karöltve ez előtte megfejthetetlen dolgok iránt tartozó köteles tisztelet, illetőleg félelemmel megindítnak lelkében egy magasabb hatalomra vonatkozó képzetfolyamaíot. Minthogy a képzetfolyamat nála legtöbbször hasonló körülmények között indul meg, kisérő jellemvonása lesz a félelem. Fél attól az ismeretlen hatalomtól, mely láthatatlanul intézi sorsát; életét, melynek megvédésére veleszületett ösztöne készteti, egészen e hatalom kezébe látja letéve; egyszer gyönyörűen ragyog az égbolt a másik pillanatban már vésztjósló, komor, sötét felhők tornyosulnak a látóhatár felé, villámok hasítják a levegőt, mennykövek tördelik a fákat, tör, zúz, rombol a zivatar mindent. Egyszer fölkél a nap, bevilágít mindent környezetében, majd vérvörösre festve az égboltozatát, lehanyatlik és sötétséget áraszt a földre. Különösen ez a jelenet szokta megragadni képzeletüket. A világosság ugyanis minden jónak a forrása, a sötétség útai pedig gyanúsak. E jelenetet lehet legtöbbször látni képen s olvasni leírásokban. A megindult képzetfolyamat most már egy irányba, a titokzatos fölsőbb hatalomra vonatkozó képzetkör felé terelődik, míg e hangulat annyira erőt vesz rajta, hogy e hatalom látható szimbóluma előtt (pl. fölkelő Nap) a földre