Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

45 De mi is a célja ezen barátságnak"? Azon barátságnak, amelyről mi szólunk s amelyre már a serdülő gyermeket szoktatni kell, célja: előhaladás a jóban, törekvés közös erővel a tökéletesség után; állandó hűséggel gyámolítani egymást jó s halsorban és ha kell, semmi áldozattól vissza nem riadni. A régiek mesés, áldozatkész barátságáról a görög, római hitregék, a történelem lapjai s a hagyományok tanúskodnak. Kis gyermeknél még igazi barátságról szó sem lehet, ő csak játszótársat ismer, akit igen gyorsan megszeret, de ép oly hamar el is felejt; ekkor a szülők még csak ez erény talajának előkészítésére szorítkoznak. Később azonban, midőn már serdültebb, többször van távol a szülői háztól, iskolába jár, tanuló és játszótársaival barátságot köt, gyakran oly komoly és szoros barátságot, hogy annak emléke még az öregkorban is jóleső érzéssel tölti el keblét. A gyermeknek is vannak apró vágyai, titkai, jól esik neki, ha van egy barátja, ki előtt ezeket minden titkolódzás, vonakodás nélkül feltárhatja. Gondoskodjanak azért a szülők,, hogy a gyermekek hasonló korú és jó erkölcsű társaiktól ne legyenek elzárva, elkülönítve, mert a gyermeki léleknek még nem való a magány; ő csak társai közt érzi jól magát és csak ez a társaság lesz gyümölcsöző lelki életének helyes irányú kifejlődésére. Igen szép erény az ifjúban a hűség; attól függ ugyanis érdeme és becsültetése, amennyire adott szavát, hitét s igéretét meg tudja tartani és állhatatos tud lenni. A hűség a legbecsesebb erények egyike az emberben, mert ez által magát, barátai, rokonai és embertársai előtt szeretetre méltóvá tudja tenni. Mindenkiben, de különösen az ifjúban a legszebb erények egyike az engedelmesség, mely korához, ismeretei és kevés tapasztalataihoz képest szinte kötelessége is. Kngedelmeskedniök kell Istennek önmagáért, szüleiknek, elöljáróiknak, mert Isten parancsolta. Az engedelmesség különös ékessége az ifjúságnak, midőn nemcsak szüleik illő becsülését, hanem mások becsülését is szivükön hordván, de különösen az öregek előtt meghajolnak, tanítóik szavaira s intéseire szelídséggel hallgatnak s azokat szíves készséggel teljesítik. A szelídség és alázatosság erényei leginkább illenek a gyermekhez. Mert valamint a drágakőnek a művész adja meg a kellő fényt és értéket: úgy az embernek a szelídség és alázatosság erényei szabják meg érdemét. Mindenki előtt ismeretes lélektani tünemény, hogy a szeretettől lángoló szív, a szelíd, nyájas arc, a szende tekintet és az alázatosság külső jelei oly kiváló kellemek az emberben, melyek még a boszúállásra kész ellenfélt is hatalmasan lefegyverzik s kegyelettel lekötik. Ne mulasszák el továbbá a szülők, annyival is inkább, mivel ezer és ezer alkalom kínálkozik erre, a könyörületesség, sajnálkozás erényét