Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

44 az emberi elmét foglalkoztatnák, leszállnak azok a szív mélyébe is s a lelket szelíd méltósággal szólítják fel kötelességei teljesítésére. Mert bár a hit üdvösségünk alapja, mely nélkül nem üdvözülhetünk, mindazonáltal a hithez, hogy sikeres és gyümölcsöző legyen, jó cselekedetek is ajánlatosak, melyek által a törvénynek hittel önkényt hódoló ember anyagi és szellemi javára munkálván, nemcsak ideiglenes, hanem örökkétartó boldogságát is elérheti s arra a megkívántató érdemeket megszerezheti. Ä hit elvezet ugyan a mennyország kapujáig, de csak az erény teheti fel a diadalmi koronát a főre, mely által az erkölcsi ember megdicsőül, felmagasztosul. Erények nélkül olyan lenne az emberi lélek, mint a zengő érc és a pengő cimbalom. Nézzük, melyek lehetnek azon erények, melyeknek csiráit már a fogékony gyermekszivekbe elvethetjük. Mindenesetre az első, leggyakoribb és legkönnyebben elsajátítható a szeretet. Szülőitől tanulja ezt legelőször a gyermek. A szülői szíven ugyanis a természet őstörvénye uralkodik, minélfogva a legmélyebb ösztönből ugyan, de ép azért mintegy az öntudatosság részvételén kívül gyakorolja szeretetének jótékonyságát. A vallásosság megtanítja a gyermeket arra, hogy mily véghetetlen szeretettel viseltetik Isten mindnyájunk iránt s viszont mily szeretettel kell neki is viseltetnie Isten, szülői s minden embertársa iránt. Napról-napra láthatja, tapasztalhatja, hogy Isten egyenlőképen tér be szeretetének izzó melegével a nyomorult kunyhójába, hogy őt a halálharcban bátorítsa, erősítse, épen oly örömmel, mint betér a dúsgazdagnak palotájába. A vallásosság éltető eleme a szeretet; nélküle rideg és puszta az élet; egy elhagyott, oázis nélküli sivatag, melyen szél és borzasztó zivatarok dühöngenek. A szeretetnek, minthogy az erények elseje, ki kell terjeszkedni mindenkire, általánosnak kell lenni. A vallás megtanítja rá, hogy szeresse az Istent, mint legfőbb urát és legkegyesebb atyját. A szülői szeretet viszontszeretetre ösztönzi s arra készteti, hogy szeretettel viseltessék testvérei, rokonai, barátai, sőt ellenségei iránt is; jót kell tenni kivétel nélkül minden emberrel, mert mindannyian Isten képe és hasonlatosságára teremtve s ugyanegy boldogságra vagyunk hivatva. A ki embertársait nem szereti, az magát sem szeretheti igazán! A szeretetnél nincs nemesebb, nincs állandóbb semmi a természetben. „Minden elenyészik, minden elhagy bennünket, csak a szeretet, mint leghűbb barát marad örökre mellettünk. Elkísér ez az istenség legmagasabb trónjáig s bizonyságot teszen felőlünk." Azon szeretetből kifolyólag aztán, melyet embertársaink iránt érzünk, származik a barátság. Igen jellemző ezen erénynek meghatározása azon formában, a mint azt Aristoteles tette: „Egy lélek két testben." S ha ez így van, elmondhatjuk, hogy nincs drágább kincs a földön a jó és igaz barátnál.