Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

11 a magasröptű tudomány és a sasszárnyú gondolatok. Vagy talán komolyan kételkedhetik-e valaki létezésében? Alig hiszem! Egy nagy gondolkozó azt mondta és úgy látszik, igen jól ismerte az emberi lelket, hogy igazi istentagadó lehetetlen. Ha el is tévelyedett értelme az igaz útról, ott van a szive, melynek nem egy könnyen lehet kényünk-kedvünk szerint parancsolni, söt sokszor az ész határozott, parancsa ellen cselekszik. Ha meg is bolygatják idöre-órára gondolatainak összhangját a világ keletkezéséről, kialakulásáról nagy hangon hirdetett üres, frázissalteli nézetek s ha messze távolban, évezredek végtelenjében is keresi az okot, mely tulajdonképen mindig, mindenütt jelen van, még akkor is lesznek pillanatok, melyek a mindennapi élet apró dolgai közepette Istenre, a mindenség hatalmas alkotójára terelik figyelmét. Van Isten! Ez a mély komolyságú s megdönthetetlen igazság lebeg felettünk s nehezedik reánk szüntelenül! Bármerre forduljunk a világban; szálljunk bár fel a magasba s a sas éleslátásával tekintsünk be a természet nagyszerű panorámájába, vagy ereszkedjünk le a föld gyomrába s vizsgáljuk meg az elrejtett kincseket; avagy zárjuk le kifáradt szempilláinkat, hagyjuk itt a tündéri kirakatot és merüljünk belsőnk, lelkünk titokzatos világába: mindenütt bennünk és kívülünk csak egy igazság ismerhető fel: van Isten. A látható világ összes elemeivel, ezeknek küzdelme, harca egymással, majd a fönséges csend és nyugalom gondolatainkat egy fölöttük álló lényre irányozzák, ki létre hozta, törvényt szabott elébök és csodálatosan kormányozza őket. ilicsoda hatalom, micsoda erő rejlik azokban a karokban, melyek az ész megszámlálhatatlan és roppant csillagait zavartalan rendben tartják ? Micsoda végtelen bölcseség az, mely a csillagok millióinak kimérte pályafutását, mely egyrészét megmérhetetlen távolságokban mozdulatlan állapotban tartja, rnásrészét saját és más központok körül keringni kényszerítő '?! Egy rekkenő nyári nap után bekövetkező világos, tiszta éj, midőn a csillagok milliói közül kikandikál a szép, teli hold és ezüstös sugaraival behinti a völgyek mélyeit, a hegyek ormait; midőn az egész természet szende álomban nyugodni látszik: ugyan volna-e halandó, kit a csodaszépségű látvány szemlélete ne emelne fel a mindenek alkotójához és puszta véletlennek, az anyag merő kialakulásának tartaná e bámulatos, harmóniát ? Volna-e, kinek lelkét önkénytelenül ne töltenék el Berzsenyinek magasztos szavai: ..Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt, Léted világit, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet."