Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901

67 Eme részvétel nélkül ünnepünk megmaradt volna egyszerű iskolai ünnepnek, megtartottuk volna azt szűk körben, családias színezettel, így azonban a részvétel vonzó erejének hatása alatt egybegyűlve látjuk az ország különböző részéről a gyorsírásnak minden rendszerhez tartozó híveit és lelkes barátait s alkalmunk nyílik munkatársakul kezet fogni egymással. A magyar embernél ez a kézfogás — szokták mondani •— nem csak köszöntés, hanem erős fogadás is: a még fényesebb eredményekre czélzó öntudatos munkásság szent fogadalma. Ezen mindnyájunk nevében tett fogadalommal az ünnepélyt meg­nyitottnak nyilvánítom. A megnyitó beszéd után dr. Lázár György országgyűlési képviselő indítványára a következő sürgönyökkel üdvözöltük Széli Kálmán miniszter­elnököt és Wlassits Gyida közoktatásügyi minisztert. Széli Kálmán miniszterelnök úrnál". Magyarország gyorsírói az ország minden részéből Szegeden össze­seregelve, mély tisztelettel lcöszöntik Nagyméltóságodat azon alkalomból, hogy az országgyűlési tárgyalások közzétételének uj módját megállapí­totta s ezáltal a parlamenti nyilvánosságot és a gyorsírói munka meg­becsülését egy iránt magas fokra emelte. Cserép Sándor, fögi/mn. igazg. Wlassits Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak• A Szegeden évfordulót ünneplő magyar gyorsírók mély tisztelettel üdvözlik Nagy méltóságodat, mint a kinek a hazai művelődés minden ágára kiterjedő figyelnie és gondoskodása a gyorsírást is szeretettel öleli fel. Cserép Sándor, fogymn. igazg. Válaszok : Cserép Sándor főggmn. igazgató úrnak Szeged. A magyar gyorsírók nevében hozzám intézett szíves üdvözletet örömmel vettem és azért őszinte köszönetet mondok. Bécs, 1902. április 1. Szeli. A szegedi városi föggmnasiumi gyorsíró-kör országos ünnepélye alkalmából a magyar gyorsírók nevében kifejezett szíves üdvözletért fogadja köszönetemet. Egyúttal, kérem tolmácsolja elismerésemet mind­azon tanférfiak előtt is, kik a gyorsírást ügyszeretettel tanítják. Wlassits.

Next

/
Oldalképek
Tartalom